Nagyon meleg a Balaton vize Az Afrika felől érkező forró levegő hatására 28,9 Celsius-fokosra melegedett csütörtökre a Balaton vize – tájékoztatta a siófoki obszervatórium vezetője az MTI-t. Horváth Ákos elmondta, hogy miközben az országban volt ahol 40 Celsius-fokot is mértek, a Balaton környékén 36,5 fokkal Fonyód volt a legmelegebb, de a tó vizének hőmérséklete csütörtök délutánra Siófokon elérte a 28,9 fokot. Ez rendkívül magasnak számít … Tovább
Tállai András: év végéig élnek a kedvező szabályok a Szép-kártyánál A Szép-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén. A csaknem felére csökkentett adó mellett a munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok a kormány egyik újabb döntése nyomán az év végéig fennmaradnak – mondta Tállai András az MTI-nek. Nemcsak az adócsökkentés marad az év végéig, a Szép-kártya egyes alszámlái is átjárhatóak december 31-ig … Tovább
Jelentősen nőtt a budapesti repülőtér utasforgalma májusban A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren májusban 88 827 utas volt, ami csaknem négyszerese a koronavírus-járvány miatt nagymértékben visszaeső, 2020. májusinak, 2021 áprilisához képest 37 százalékkal nőtt a személyforgalom – közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden az MTI-vel. Kiemelték, az utazási korlátozások feloldásával egy időben a Budapest Airport folyamatosan bővíti járatkínálatát, a nyaralni indulók 89 úti célból választhatnak. Egyebek mellett … Tovább
Különleges programokkal várja látogatóit a Kiskunsági Nemzeti Park Változatos növény- és állatvilágával, színes programkínálatával a Kiskunsági Nemzeti Park a kirándulók egyik kedvelt célpontja. Évente 100 ezer regisztrált látogatót fogadnak létesítményeikben és programjaikon, például a különböző szervezett túrákon, rendezvényeken, tanösvényeken vagy a kecskeméti Természet Házában. A nemzeti park látogatóközpontja, 25 tanösvénye, 6 bemutatóhelye, 2 erdei iskolája kínál kikapcsolódást az ide érkezőknek. Évről évre egyre népszerűbbek a Kiskunsági Nemzeti Park … Tovább
Szeretik a vidéki Magyarországot a lengyelek 2020-ban Lengyelország a harmadik legfontosabb küldőpiacunk volt, köszönhetően többek között annak is, hogy a V4 országokból az év második felében is könnyebb volt a beutazás. A lengyelek elsősorban a vidéki Magyarországot kedvelik, különösen a Balatont és a keleti országrészt, ahol átlagosan 3 éjszakát töltöttek el egy szálláshelyen. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján 2020-ban Lengyelország a 3. helyen … Tovább
MTÜ: érdemes már most szállást foglalni a nyárra Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma. Ha a növekedés ilyen dinamikus marad, a főszezonban nehéz lesz már szállást találni a népszerű hazai nyaralóhelyeken Az adatok alapján úgy tűnik, hogy a tavalyi évnél is erősebb nyár áll előttünk, így annak lesz biztosan szállása, aki időben foglal. A nyár alapvetően a belföldi turizmusról szól … Tovább
Közeleg a nyári szezon nemzeti parkjainkban Romantikus csillagles, baráti kerekezés, kalandos vízitúra, orchideakeresés, madárhangverseny – változatos kínálattal várja az érdeklődőket Magyarország tíz nemzeti parkja. A nyár közeledtével biztonságos és megfizethető programok közül válogathatnak a látogatók. Az igazgatóságok ökoturisztikai létesítményei és programjai minden korosztály számára kínálnak tartalmas kikapcsolódást. Nem kell hosszú bakancsos túrára indulni ahhoz, hogy feltöltődjünk a természetben, már egy 30-60 perces program is igazi felüdülést … Tovább
Belföldi szállodákban üdülne a magyarok fele a korlátozások feloldása után A magyarok közel fele belföldi szállodában üdülne a koronavírus-korlátozások feloldása után, a hotelek által nyújtott élmények közül leginkább a svédasztalt, a teljeskörű kiszolgálást, valamint a szabadidős programokat és a szórakozási lehetőségeket várják a válaszadók – ez derült ki a Danubius Hotels és Opinio piackutató friss, reprezentatív felméréséből. Az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményükben ismertetik: az első idei nyaraláskor leginkább arra vágynak … Tovább
Csaknem 70 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyek forgalma márciusban Márciusban a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 66,2 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest, a külföldi vendégéjszakák száma 73,9 százalékkal csökkent. A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések miatt a vendégéjszakák száma tavaly márciushoz képest 69,7 százalékkal lett kevesebb – közölte kedden a Központi Statisztikai Hivatal … Tovább
Május közepén kezdődhet vitorlás szezon a Balatonon A sok bizonytalanság után biztossá vált, hogy a hagyományoknak – és a terveknek – megfelelően a Balatoni Évadnyitó 878 Co. Nagydíjjal rajtol el hivatalosan a 2021-es vitorlás szezon. A magyar szövetség tájékoztatása szerint megkapták az erre vonatkozó engedélyeket, így május 15-én, szombaton 12 órakor rajtolhatnak el a hajók a Balatonfüred előtti vízterületen. Az egynapos túraversenyen – a szélviszonyoktól függetlenül – … Tovább
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
A COVID mellett az elhízás is járvány Magyarországon! Egészség-tér a hatoscsatornán az elhízásról, és az országos receptversenyről! A mai napon megkeresést kaptunk, …
Roston sült libamáj, karamelizált, tokajis körtével, kakukkfüves, pirított hagymás burgonyával Roston sült libamáj, karamelizált, tokajis körtével, kakukkfüves, pirított hagymás burgonyával Hozzávalók (4 személyre): 60 dkg …