Hol vannak a madarak? Az elmúlt hetekben számos alkalommal futott be a kérdés a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülethez (MME) az ország egész területéről. A beszámolók szerint azokon a helyeken is, ahol évek, évtizedek óta folyik téli etetés, gyakran a szokott madárlétszám töredékét tapasztalják a madárbarátok, az újonnan létesült etetők pedig sokszor konganak az ürességtől. A jelenségnél csak annak magyarázata lehet furcsább – az … Tovább
Újra akcióban a Hajdúsági Regionális Culinary Team Még nem is olyan régen volt, hogy az erfurti szakácsolimpián versenyezett a Hajdúsági Regionális Culinary Team. 2016.10.22-én 53 nemzet, 59 regionális csapata között az első versenynapon mérette meg magát a csapat, valamint 2016.10.24-én egyéniben négy versenyző versenyzett az egyesületből, és a 800 egyéni indulóból, két bronzéremmel és két diplomával gazdagodott. A csapatot akkor 4 szakács, 1 cukrászversenyző, 3 kukta, … Tovább
A legenda folytatódik, Ferenczi Séf úr legkedvesebb ételeivel! Idén 19. alkalommal rendezik meg a Séf & Vendéglátós bált, a Danubius Hotel Arena szállóban. Ahol is, az előző évekhez hasonlóan a színvonalas szórakozás és a jó hangulat garantált, a finom ételek és italok társaságában. Időpont: 2017. február 11. 19 órától (vendégek érkezése:17:30-tól) Helyszín: DANUBIUS HOTEL ARENA OREGANO Étterem A DANUBIUS HOTEL ARENA CSAPATA, NEMESKÖVI DÉNES és … Tovább
Még jobb minőségű kenyerek és pékáruk kerülhetnek a magyar háztartásokba A Földművelésügyi Minisztérium 2016. december 19-én módosította a Magyar Élelmiszerkönyv kötelező előírásairól szóló rendeletet, amely által megújult a sütőipari termékek előírása, így bővül az élelmiszerkönyvben védett termékek listája. A fogyasztói tudatosság erősödésével egyre nagyobb igény mutatkozik a jó minőségű élelmiszerek iránt, így a sütőipari árucikkek iránt is. Ennek hatására újultak meg a Magyar Élelmiszerkönyv Sütőipari termékek lapjai, szem előtt tartva … Tovább
Egységes áfacsökkentést sürgetnek az érdekképviseletek a vendéglátásban Egységes áfacsökkentést sürgetnek a vendéglátás minden területén az érdekképviseletek, mivel 2018-tól jövedelmezőségi problémákhoz vezet, hogy csak az éttermi szolgáltatások kulcsa csökken – mondta Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (VIMOSZ) elnöke egy csütörtöki konferencián Budapesten. Emlékeztetett: a parlament döntésének értelmében az éttermi étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalomra a vendéglátás áfakulcsa … Tovább
A munkaadók 19 százaléka létszámbővítést tervez 2017 első negyedévében egy felmérés szerint A magyar munkaadók 19 százaléka létszámbővítést, 4 százalékuk elbocsátást tervez, 73 százalékuk viszont semmiféle változtatásra nem készül 2017 első negyedévében – derül ki a ManpowerGroup munkaerő piaci szolgáltató cég 750 munkaadó bevonásával készített legfrissebb Munkaerő-piaci felméréséből, amit kedden jutattak el az MTI-nek. A munkaerő piaci mutató értéke szezonálisan kiigazítva plusz 17 százalék. A felvételi szándék enyhén emelkedett … Tovább
Elfogadta a Parlament a turizmusfejlesztési törvényt A törvény kimondja, hogy a turisztikai fejlesztések tervezési alapegysége a jövőben a turisztikai desztinációk szerint történjen. Ezt a megközelítést – több szomszédos országban is sikerrel alkalmazzák, mert az utazás egyre könnyebbé és elérhetőbbé válhat – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében. Mint írják, a desztinációközpontú szemlélet alapgondolata, hogy az utazási döntés befolyásolása szempontjából nem egy-egy attrakció önmagában meghatározó, hanem egy … Tovább
IV. Schnitta Sámuel Országos Gasztronómiai Emlékverseny regionális döntő 2016. november 26-án a Soproni SZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolája és Kollégiuma adott otthont a IV. Schnitta Sámuel Országos Gasztronómiai Emlékverseny regionális döntőjének, amelyen Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyéből 4 vendéglátó szakképző iskola csapata vett részt. A versenyen szoros küzdelem után az alábbi sorrend alakult ki: I. helyezett: Soproni SZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolája és Kollégiuma II. helyezett: Zalaegerszegi … Tovább
Balaton Alapanyaga 2016 Kiderült mik a Balaton régió legjobb alapanyagai 2016-ban: ha még nem hallottatok a balatonfenyvesi Angus marháról és a vászolyi sajtról, itt az ideje megjegyezni ezeket a kiváló minőségű hazai termékeket és persze a termelőket is. Ők voltak azok, akiket a Balatoni Gasztrotérkép vendéglősei és séfjei a legkiemelkedőbbnek tartottak ebben az évben, figyelembe véve a folyamatos, megbízható minőséget, szállítási kapacitást, és … Tovább
Télen is várják a borbarátokat a Dél-Balatonon A dél-balatoni borok ízvilágának, a terület sajátosságainak, kiváló vörösborainak, gyümölcsös, friss fehérborainak, rozéinak és habzóborainak megismertetését tűzte ki céljául a Dél-balatoni Borút Egyesület, amelynek tagjai nemcsak a „magyar tenger” főszezonjában, de ősztől tavaszig is várják a Balatont és a hangulatos borokat kedvelőket pincéikben. Ez volt a fő mondanivalója az immár ötödik alkalommal megrendezett Márton-napi újborkóstolónak is, amelyen csütörtökön a meghívott … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Magyar desszertséf oktatott egy német Michelin-csillagos étteremben Jakabfi Dávid magyar desszertséfet nemrégiben egy Michelin-csillagos étterem, a Kulturhof Stanggas Solo Du hívta …
Pékséget záratott be a NÉBIH Súlyos élelmiszer-biztonsági és higiéniai hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette egy budapesti pékség működését a …