Kultúra Idén is díjazták a legjobb borokat Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-06-26 5 perc átlagos olvasási idő 0 915 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A díjakat Nagy István agrárminiszter, a rendezvény védnöke, Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és a Borverseny elnöke, valamint Frittmann János, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmaközi ügyekért felelős alelnöke, egyben a verseny bírálati rendezvényének otthont adó Kunsági borvidék elnöke adták át. Légli Ottó elnök köszöntőjében kiemelte, hogy ez a szakmai megmérettetés nagy jelentőségre tett szert, mind a szervező Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai feladatai sorában, mind pedig a megmérettetésben részt vevő borászatok körében. Ma már a hazai borász társadalom az Országos Borversenyt meghatározó szakmai rendezvénynek tekinti. Ezt bizonyítja az évről évre növekvő nevező borászatok és nevezett tételek száma. 2019-ben a 2013-as évhez viszonyítva közel megháromszorozódott a nevezett tételek száma. Nagy István ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy példaértékű a magyar agrár-élelmiszer iparban a hazai borágazat piaci teljesítménye. A magyar borászok a fogyasztói trendek építői és nem követői. Brazsil Dávid, a HNT főtitkára bejelentette, hogy a 2020-as Országos Borverseny bírálatának házigazdája a Mátrai borvidék lesz. A szakember kiemelte: „az Országos Borverseny egy mentorálási szakasz kezdete. A Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával a díjnyertes pincészetek két lengyel borvásáron mutatkozhatnak be.” 2019-ben az Országos Borverseny legeredményesebb borászata egy nagy aranyéremmel, hat aranyéremmel és két ezüstéremmel a Koch Borászat lett a Hajós-Bajai és Villányi borvidékről. Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Kép: HNT Az élelmiszeripar jövőjéről tanácskoztak a teltházas szakmai konferencián Törökbálinton Novembertől újra egységes az élelmiszerlánc-felügyelet Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Kóstolj bele az ősz ízeibe! A Magyar Turisztikai Ügynökség a Szent Márton-napi hagyományokat népszerűsíti
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
A vidéki szálláshelyek zöme azonnal újraindítaná szolgáltatását A szállodai korlátozások feloldása után a vidéki szálláshelyek zöme, ha teheti, azonnal újraindítja szolgáltatásait, …
Merre tovább, magyar vendéglátás? Avagy mit vár a vendéglátóipar az új kormánytól? Az elmúlt napok személyi döntései és …