Veszélyesek lehetnek az ételben megbúvó allergének A hőkezelt és általában a feldolgozott élelmiszereknél sokkal nehezebben mutathatók ki az allergén anyagok, pedig azok továbbra is jelen vannak az ételben – derült ki az Élelmiszervizsgálati Közlemények legfrissebb számában megjelent tanulmányból. Mindez egészségügyi kockázatot is jelenthet, hiszen előfordulhat, hogy még a címkén jelölt értékek is eltérnek a valós arányoktól. Az ételallergia népbetegség. Szerencsére manapság már számos olyan eljárás és … Tovább
Játszva tanították a gyerekeket Zuglóban Sorversenyeken, rövid előadásokon keresztül ismerkedhettek az egészséges életmóddal a gyerekek a Zuglói Sport és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. táborában augusztus 18-án. Az egész napos programot a Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal Népegészségügyi Osztályának munkatársai szervezték. Közegészségügyi, járványügyi felügyelők magyarázták el a 6-12 éves gyerekeknek, hogyan táplálkozhatnak egészségesen, és miért kell kezet mosni. „A helytelen táplálkozás, a rossz kézhigiéné sok bajt … Tovább
Tévhitek a magas vérnyomásról A magas vérnyomás az egyik elsődleges oka a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának, ezért kezelésére igen nagy hangsúlyt szükséges fektetni. Ennek ellenére máig több tévhit kering a problémával és kezelésével kapcsolatban a köztudatban – mondta Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája. Az egyik leggyakoribb tévhit a magas vérnyomással kapcsolatban az, hogy tünetekkel, ezen belül is fejfájással, szédüléssel jár. Tény, hogy ezek … Tovább
Mozgásszervi probléma is okozhat fejfájást Fejfájás esetén gondolni kell a háttérben meghúzódó egyéb okokra, például mozgásszervi elváltozásokra is. Arnold Dénes Arnold, a Fájdalomközpont fájdalomspecialistája azt írja sajtóinformációjában, hogy milyen típusú ízületi problémák miatt fájhat a fejünk, és hogyan lehet ennek okát megszüntetni. Gyakori probléma az egyéb lehetséges okok mellett (vérnyomásproblémák, szemészeti, fülészeti elváltozások, anyagcserezavarok, időjárás-változás), hogy a fejfájást a nyaki merevség váltja ki. Leggyakrabban ez a … Tovább
Gyógyítható-e a pajzsmirigy alulműködése? A hormonproblémák közül igen gyakoriak a pajzsmiriggyel összefüggő zavarok, köztük is az alulműködés fordul elő a legtöbbször. Ennek megfelelően nagyon sok embert érint a kérdés, hogy gyógyítható-e a betegség, vagy pedig életük végéig gyógyszeres kezelést kell kapniuk – mondta Békési Gábor, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája. A pajzsmirigy alulműködése több okra vezethető vissza. Az egyik a veleszületett rendellenesség: ez igen … Tovább
A pusztítás helyett az együttélés lehet az onkológia új hívószava A daganatok hagyományos kezelésének kudarca felveti annak lehetőségét, hogy a rákot valójában nem legyőzni, hanem féken tartani kell. Tátrai Péter az mta.hu-n számol be a rákkutatás ígéretes, új irányáról. A hagyományos rákgyógyítási stratégiák mind arra a feltevésre építenek, hogy a beteg javát a daganat minél teljesebb elpusztítása szolgálja, és ennek érdekében a kezelésekkel „el kell menni a falig”. Mindeközben az … Tovább
Mentális egészségfejlesztési projektet indít a tisztifőorvosi hivatal A projekt a Norvég Alap támogatásával, hozzávetőlegesen 1,187 milliárd forint támogatásból valósul meg. Kimutatások szerint a súlyos depresszióban szenvedők 56 százaléka nem részesül kezelésben, miközben a depresszió fokozza az öngyilkosság, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás és stressztáplálkozás gyakoriságát is. A közlemény szerint a WHO Európai Régiójában a mentális betegségek okozta terhek legnagyobb részét, az Európai Unióban összesen mintegy 26 százalékát, a … Tovább
A tésztaevés nem hizlal, hanem egészséges egy új olasz kutatás szerint A tésztaevés nem hizlal, hanem éppen az egészséges testtömegindexszel mutat összefüggést – derült ki egy friss olasz kutatásból. A mediterrán étrend alapját képező kifőtt tészta jó hírét a Molise tartománybeli Pozzilli I.R.C.C.S Neuromed nevű intézete közegészségügyi osztályának kutatása adta vissza – írta az eruekalert.org. A Nutrition and Diabetes című szaklapban megjelent tanulmány szerzői több mint 23 ezer embert … Tovább
Egy, két, há’ négy! Idén melyik lesz a legfittebb munkahely? Egy, két, há’ négy! Idén melyik lesz a legfittebb munkahely? Immár negyedik alkalommal indul az évben a Legfittebb Munkahely Felmérés. A labdarúgó EB és az Olimpia évében ismét arra kíváncsiak a szervezők, melyik vállalat lesz a legfittebb, ki tartja a lépést a sportolókkal. A munkavállalók sport jellegű támogatása nem pusztán a kellemes időtöltést és a fizikai egészségmegőrzést szavatolja, de egyértelmű … Tovább
NGM-helyettes államtitkár: a gyógyturizmus Magyarország stratégiai ágazata NGM-helyettes államtitkár: a gyógyturizmus Magyarország stratégiai ágazata A gyógyturizmus Magyarország egyik stratégiai ágazata, gyorsan növekvő piac – hangsúlyozta Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára a Greet Vienna elnevezésű ingatlanfejlesztési konferencián tartott előadásában kedden Bécsben. Kiemelte azt is, hogy a turizmus a magyar bruttó hazai termékhez (GDP) való teljes hozzájárulása eléri a 10,3 százalékot, az iparágban pedig mintegy 340 ezren dolgoznak, és … Tovább
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Mentális egészségfejlesztési projektet indít a tisztifőorvosi hivatal A projekt a Norvég Alap támogatásával, hozzávetőlegesen 1,187 milliárd forint támogatásból valósul meg. Kimutatások szerint …
Különlegességek az Erkel, az Ódry és a Kiscelli tereiben Ősbemutatókkal, magyarországi premierekkel, ismeretterjesztő előadásokkal és egyéb különleges eseményekkel foglalja össze csaknem két hétbe …