Színes Bocuse d’Or Europe – Norvégia győzött, a magyar csapat a kilencedik helyen végzett Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-10-17 5 perc átlagos olvasási idő 0 350 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Budapest, 2020. október 16., péntek (MTI) – Norvégia nyerte a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny idén Tallinnban megrendezett kontinensdöntőjét, amelyen a Veres István séf vezette magyar csapat a kilencedik helyen végzett és bejutott a jövőre Lyonban rendezendő világdöntőre – tette közzé az eredményeket a Magyar Bocuse d’Or Akadémia a közösségi oldalán. A versenyen a második helyen Dánia, a harmadikon Svédország végzett. Minden résztvevő nemzet delegálhatott egy tagot a zsűribe is: Magyarországról idén Széll Tamás, a 2016-os Bocuse d’Or Europe győztese, a 2017-es lyoni világdöntő 4. helyezettje vett részt a grémium munkájában. Hamvas Zoltán, az akadémia elnöke korábban elmondta, hogy a Bocuse d’Or európai döntőjét a koronavírus-járvány miatt ebben az évben nézők nélkül kellett megrendezni, de legalább nem veszett el a rengeteg felkészülés, hiszen az eseményt májusban egyszer már elhalasztották. A verseny magyarországi selejtezőjének döntőjét februárban tartották, így csak ekkor dőlt el, hogy Veres István képviselheti idén Magyarországot. Az idei húsos téma a – magyartól különböző, márványosabb, zsírosabb húsú – észt fürj volt, ennek fel kellett használni a belsőségeit és hozzá fürjtojást is kellett tálalni. Ezt a fogást tálra kellett elkészíteni, a tányéron tálalt fogás kötelező alapanyaga pedig a Dél-Észtországban tenyésztett afrikai harcsa. Idén is cél volt, hogy a magyar gasztronómia bizonyos jellegzetességei is megjelenjenek a versenyfogásokban, ezért próbáltak magyaros alapanyagokat is felhasználni. Mivel Veres István erdélyi származású, ezért az erdélyi motívumok a tál, a menükártya és a box dizájnjában megjelentek. Veres István csapatának Molnár Bence commis (segítő) és Volenter István coach a tagjai. Veres Tamás tapasztalt versenyző, a Michelin-csillagos Babel étteremből érkezett. Húsz ország csapatai szokták megmérettetni magukat az európai kontinensdöntőn, ezúttal azonban négy versenyző visszalépett a világjárvány miatt. Idén a csütörtöki és pénteki napon is nyolc-nyolc nemzet versenyzett; Európából ezúttal tíz csapat juthatott tovább a 2021-es lyoni világdöntőbe. MTI/Archívum Így táborozik közel negyedmillió gyermek a nyáron Séfklub: a júniusi taggyűlést a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában rendezték Fellendülésre számíthatnak a házhoz szállító éttermek Wavin Építőipari Trendmutató: a kék-zöld tetőké a jövő Oktatóvideókkal segíti a diákok felkészülését a METRO
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
Hétfőtől vége a maszkviselésnek és a védettségi kártyák használatának Hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség, és a kormány – két kivétellel – kivezeti azt …
Ütött a Föld Órája 2017. március 25-én este egy órára ismét elsötétül egy sor nagyváros szerte a világon. …