Csőposta MTÜ: 11 turisztikai térséget jelölt ki a kormány Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-09-18 5 perc átlagos olvasási idő 0 1,178 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kormány 11 turisztikai térséget jelölt ki, amelyek a jövő év végéig 4 milliárd forintos támogatást kapnak uniós forrás bevonásával stratégiájuk kialakításához – jelentette be Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese sajtótájékoztatón, kedden Budapesten. Elmondta, ezzel lezárult a térségek felülvizsgálata a nemzeti turizmusfejlesztési stratégiával összehangban, és létrejött az a 11 turisztikai térség, amelyet a jövőben építeni kell. A vezérigazgató-helyettes szerint a turisztikai térségek kijelöléséről hétfőn megjelent kormányrendelet mérföldkő az ágazatban, és egyben tükrözi a Magyar Turisztikai Ügynökség szemléletváltását, azt, hogy a fejlesztések mellett az értékesítésre és a marketingre is fókuszálni kell. Könnyid László elmondta, abban bíznak, hogy a 11 térség a hazai turizmus versenyképes területe lesz. A vezérigazgató-helyettes kifejtette, a tizenegy turisztikai térség mindegyike olyan saját márkát dolgoz ki, amely segíti piaci pozíciójuk meghatározását és az értékesíthetőséget. Szerinte a térségek egymástól jól megkülönböztethetőek, így lehetőség lesz a versenyképes utazási csomagok kialakítására. Az MTÜ vezérigazgató-helyettese kitért arra, hogy az új kijelölés alapot teremt a jövő turisztikai intézményrendszerének kialakítására is, amelyhez a helyi intézményrendszerek kapcsolódhatnak. Könnyid László szólt arról, hogy európai uniós forrás bevonásával mintegy 4 milliárd forintot fordítanak jövő év végéig a tizenegy térségi márkastratégia és a desztináció-fejlesztési stratégia kialakítására. Kiemelte, a termékfejlesztéshez szükséges a helyi szereplők szemléletének átalakítása, a hálózatban gondolkodás erősítése. OPH/MTI/Pixabay A szakma tapasztalataiból született turizmusstratégia – 21 pontban fogalmazta meg javaslatait az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete Megvannak a Tisza-tó első hivatalos borai – két bor, amely egy egész térséget képvisel A dolgozók 94 százaléka fáradtsággal küzd, mégis csak minden hatodik kér munkahelyi segítséget Több mint 260 vendéglátó vállalkozás állt a petíció mögé két nap alatt Szakmai vita bontakozot ki az NTAK kivezetését szolgáló petíció okán
A szakma tapasztalataiból született turizmusstratégia – 21 pontban fogalmazta meg javaslatait az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Európa legmelegebb októbere volt az idei Európa legmelegebb októbere volt az idei az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA) Országos …
Széll Tamás séfet Európai Polgár Díjjal tüntették ki Európai Polgár Díjjal tüntették ki Széll Tamást; az idei Bocuse d’Or szakácsverseny világdöntőjének negyedik …