Életmód Nem mindegy, mennyit alszik, aki asztmás egy új tanulmány szerint Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-05-17 6 perc átlagos olvasási idő 0 815 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Az Allergiás, Asztmás és Immunológiai Megbetegedések Amerikai Kollégiumának (ACAAI) Annals of Allergy, Asthma and Immunology című szaklapjában megjelent tanulmány szerint a túl kevés és esetenként a túl sok alvás is negatív hatással lehet az asztmával élő felnőttekre. „Korábbi kutatások arra jutottak, hogy a rossz minőségű alvás negatívan befolyásolja az asztma tüneteit a felnőtteknél. Tanulmányunk kimutatta, hogy az asztmás felnőttekre hasonlóan hat a túl kevés (vagy néha a túl sok) alvás is. A normál alvókkal összehasonlítva a keveset vagy sokat alvók esetében nagyobb azok aránya (45 százalékhoz képest 59, valamint 51 százalék), akik az elmúlt évben asztmás rohamot éltek át és tapasztaltak egészségi állapotuk miatt életminőség-romlást. Ezt az életminőség-romlást több napon át tartó gyenge mentális vagy fizikai teljesítmény jellemezte” – mondta el Faith Luyster, a kutatás vezetője. A kutatás 1389, húsz évnél idősebb, asztmás felnőttet vizsgált. A résztvevők válaszai szerint a csoport 25,9 százaléka naponta legfeljebb öt órát, 65,9 százaléka 6-8 órát, 8,2 százaléka pedig legalább 9 órát aludt – írja az EurekAlert.org tudományos-ismeretterjesztő portál. Az átlagos időtartamot alvókhoz képest a keveset alvóknak nagyobb eséllyel volt az elmúlt évben asztmás rohamuk, száraz köhögésük vagy volt szükségük kórházi ellátásra. Lényegesen rosszabb volt az egészségi állapotuk, életminőségük is. A túl sokat alvóknál nagyobb volt az esélye annak, hogy légzési nehézségek korlátozzák őket a testmozgásban, más szignifikáns eltérést a normális alvókhoz képest nem talált a vizsgálat. Az asztmás betegek alvászavarai arra is figyelmeztethetnek, hogy a betegség nincs kellően kezelve – véli Gailen D. Marshall, az ACAAI tagja. Hozzátette, hogy eredményeik alátámasztják a beteg alvási szokásai ismeretének fontosságát. OPH/Pixabay Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében Fermentált ételek 2026-ban: street food töltött káposzta nyert Megjelent az Oldalas magazin 2026. novemberi száma A BGE dékánja is bekerült a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságába OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Így készülj a tavaszi szünetre: Táborok, árak, foglalási tippek Másfél hét múlva, április 2-án, csütörtöktől indul a 2026-os tavaszi szünet, amely április 12-ig, …
Már lehet asztalt foglalni az Országos Étterem Hét őszi programjában résztvevő éttermekbe Szerdától lehet asztalt foglalni az Országos Étterem Hét őszi programjában résztvevő éttermekbe; a rendezvény …