Életmód Könnyebben megbetegszik, aki keveset alszik Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2015-09-29 6 perc átlagos olvasási idő 0 1,388 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Könnyebben megbetegszik, aki keveset alszik A napi hat óránál kevesebbet alvókat könnyebben ledönti a lábáról a nátha – derült ki a Sleep tudományos folyóiratban közölt kutatásból. A rendszeres mozgás, egészséges táplálkozás és vitaminpótlás mellé a kutatók napi minimum hét óra alvást javasolnak, hogy elkerüljük a betegségeket. A 164 felnőtt bevonásával zajlott vizsgálatból kiderült, hogy napi hat óra alvás mellett a 18 és 55 év közötti résztvevők gyakrabban lettek náthásak, mint azok, akik napi hét órát töltöttek pihenéssel. A kockázat az alvásidő csökkenésével egyenes arányban nő. A hat órát alvók 4.2-szer, az öt órát alvók 4.5-szer gyakrabban betegedtek meg. Korábbi kutatások is rámutattak erre az összefüggésre, miszerint az alvás mennyisége és minősége befolyásolja az immunrendszer működését – magyarázza Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a jóAlvás Központ orvosa. „Arról is készültek vizsgálatok, hogy a kevés, vagy rossz minőségű, nem pihentető alvás nemcsak a közönséges nátha, de az olyan krónikus betegségek megjelenésében is fontos szerepet játszik, mint a diabétesz, vagy a magas vérnyomás.” A vizsgálatot végző kutatók arról is beszámoltak, hogy egy egyébként egészséges személy szervezetében már egy éjszaka alvásmegvonás is látható elváltozásokat idéz elő. Kimutatták, hogy megváltozik a vérben található immunsejtek összetétele, és eltérés mutatkozik abban is, hogy milyen típusú kémiai hírvivők szabadulnak fel az immunrendszer működésében résztvevő sejtekből. Az összefüggés azért jelentős, mivel egyes adatok szerint az amerikaiak 20 százaléka alszik napi hat óránál kevesebbet. Az eset kapcsán gyakorlatilag világjárványról is beszélhetünk, a napi alvásmennyiség csökkenése általános jelenség, mely hazánkban, és egyre fiatalabbak körében is megfigyelhető – jegyzi meg Vida Zsuzsanna. „Fontos hozzátenni, hogy a pihentető alvás nem csak az alvásidő hosszán múlik, az alvás minősége is lényeges az egészség megőrzésének szempontjából. Ha például valaki nehezen alszik el, az éjszaka folyamán többször felriad, vagy az alvási apnoe tünetei jelentkeznek nála, akkor akár 10-12 óra alvás után sem tud a szervezete regenerálódni. OrientPressHírügynökség(OPH)/Pixabay/Alvás Központ OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Nem használják a közösségi médiát a szakemberek Alig használják üzleti célokra a közösségi médiát a szakemberek, pedig rendszeresen a Facebookon lógnak, …
Megjelent az Oldalas magazin 2024. áprilisi száma Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a …