Főoldal Hírek Ajánló Tömegeket vonzott a IX. Szakácsfelvonulás

Tömegeket vonzott a IX. Szakácsfelvonulás

8 perc átlagos olvasási idő
0
281
 ehaccp_topbanner3.jpg

A magyar gasztronómia méltósággal vonult végig Budapest szívén

 

A Magyarország Étele® program ünnepi záróeseményeként idén kilencedik alkalommal rendezték meg a Szakácsfelvonulást, amely a Fővám tértől egészen a Kossuth térig keltett hatalmas figyelmet.

A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár katonazenekara és a Vitnyédi Zsiványok ostorcsergetése szó szerint megállította a belvárost: turisták, járókelők és éttermi dolgozók sorra álltak meg, hogy megörökítsék a látványt. Amit tovább fokozott, hogy a Magyar Pálinka Lovagrend, a Szent Korona Pálinka Lovagrend, a Magyar Magánfőzők Lovagrendje és az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend is saját viseletében vonult a menetelőkkel.

 

A Parlament előtt már kisebb tömeg várta a menetet, a külföldiek pedig sorra kérdezték, mit látnak. A résztvevők visszajelzése szerint a felvonulás maradandó élményt adott mindenkinek, aki találkozott vele.

 

A Kossuth téren tartott ünnepi ceremónián Kőszegi Krisztián, a Magyar Országgyűlés alelnöke köszöntötte a jelenlévőket, hangsúlyozva:

„Kiemelt jelentősége van a gasztronómiának hazánk kulturális és gazdasági életében.”

 

A ceremónián átadásra kerültek a 2026-os év gasztronómiai versenyeinek győztes produktumai és receptúrái, amelyek a Nemzet Házában kerülnek megőrzésre.

Asztalos István, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke kiemelte:

„A gasztronómia az a közös örökségünk, amelyben a sokszínűségünk nem törésvonal, hanem erőforrás. A magyar konyha ízei, tájai, mesterségei és történetei együtt adják azt az egységet, amely túlmutat minden különbözőségünkön. Ahol étel készül, ott közösség születik és ebben a közösségben mindenki otthon van.”

 

Beszédében arra is rámutatott, hogy a szakma méltósága belülről indul:

„Kifelé büszkék vagyunk a szakmánkra, de befelé sokszor túlhajtott áldozatként tekintünk magunkra. A méltóság, amit a külvilágtól várunk, ott kezdődik, hogy hajlandóak vagyunk-e megadni magunknak.”

 

A IX. Szakácsfelvonulás történelmi pillanatot hozott: a magyar gasztronómia közössége méltósággal, erővel és egységgel vonult végig Budapest szívén – és helyet kapott a Kossuth téren.

 

A program végén Kelényi Szamos Gabriella látta vendégül a felvonulókat, és személyesen vezette körbe őket a tér sarkán található Szamos Marcipánmúzeumban – a vendéglátás legszebb hagyományait idézve.

 

 

A 2026-OS GASZTRONÓMIAI VERSENYEK GYŐZTESEI

(A sajtóközlemény mellékleteként szabadon felhasználható)

Magyarország Étele 2026

Nevező egység: Páholy by Blöff Bisztró (Szombathely)

Versenyzők: Bencs Dávid, Németh Norbert, Miseta Zoltán

Győztes étel: „Volt egyszer egy malac…”

 

Szamos Mátyás Tányérdesszert Verseny

Nevező egység: Mövenpick Balaland Resort Lake Balaton (Szántód)

Alkotó: Kiss Tibor, cukrászséf

Győztes desszert: Meseerdő almás titka

 

Magyarország Itala 2026 – Koktélverseny

Alkoholos kategória

Nevező egység: Hotel Divinus ***** Superior (Debrecen)

Alkotó: Bálint Zsolt

Győztes ital: Cinderella

 

Alkoholmentes kategória

Nevező egység: Kotyogó Étterem (Farkaslaka)

Alkotó: Pál Dénes

Győztes ital: Az aranyló mező

 

Magyarország Itala 2026 – Pálinkaverseny

Kereskedelmi főzde kategória

Champion díj:

Nevező egység: Sáppusztai Pálinkafőzde

Átadó: Baranyay Barnabás

Győztes termék: Sáppusztai Gastro Vadalma pálinka 2025 (42%)

 

Arany kategória

Nevező egység: Solti Pálinkaház

Átadó: Kovács János

Győztes termék: Arany Sárfehér Törköly 2024 (40%)

 

 

 

A Magyarország étele 2026. program megvalósult a Bethlen Gábor alap és a Magyar Kormány támogatásával! BGA/137/2026
A Magyarország étele 2026. program megvalósult a Bethlen Gábor alap és a Magyar Kormány támogatásával! BGA/4263/4/2025
A Magyarország étele 2026. program megvalósult a Városi Civil alap és a Magyar Kormány támogatásával! VCA-KP-1-2025/4-002281
A Magyarország étele 2026. program megvalósult a Városi Civil alap és a Magyar Kormány támogatásával! VCA-KP-1-2025/5-000483
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Ajánló

Cikk ajánló

Nem egyetlen vendéget veszít egy étterem, ha nincs gluténmentes kínálata

A gluténmentes kínálat egyre inkább megtérülő beruházás az éttermeknek – A mentes pi…