Főoldal Hírek Csőposta Megjelent a vidéki turizmus fejlesztését támogató vidékfejlesztési pályázati felhívás

Megjelent a vidéki turizmus fejlesztését támogató vidékfejlesztési pályázati felhívás

5 perc átlagos olvasási idő
0
399
Oldalas magazin – médiaajánlat

Magyarország kormányának elkötelezett célja, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében megerősítse a vidéki térségek gazdaságát. A program legújabb állomásaként megjelent a Nem mezőgazdasági tevékenységek diverzifikációja – Vidéki turizmus fejlesztése elnevezésű pályázati kiírás – jelentette be pénteken az Agrárminisztérium.

    Mint a közleményben írták, a felhívás célja a vidéki térségekben működő, mikrovállalkozásnak minősülő mezőgazdasági termelők induló vagy már működő szálláshely szolgáltatatói tevékenységeinek támogatása, valamint a jövedelemszerzés és a foglalkoztatás erősítése. A felhívás keretein belül többek között lehetőség van a gazdák által már működtetett szálláshelyek továbbfejlesztésére vagy újak létrehozására, a kapcsolódó kiegészítő turisztikai szolgáltatások kialakítására, és az ehhez szükséges eszközök beszerzésére. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 50 milliárd forint.

    Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege maximum 100 millió forint, míg a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50-70 százaléka lehet térségi besorolási szempontok alapján. A támogatási kérelmek benyújtására 2021. december 8-tól lesz lehetőség. A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg – tájékoztatott a minisztérium.

MTI/OPH
Oldalas magazin hírlevél

OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS

Adód 1%-ával támogasd az Oldalas magazint

Maradj képben!

Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei.

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Csőposta

Cikk ajánló

Minőségi reggelivel és átgondolt ebédválasztással sikeresebb lehet a tanév

A paradicsomos húsgombóc és a piskóta csokiöntettel még mindig sláger a menzákon A szeptem…