Ajánló VinCE Budapest Wine Show – A nemzetközi borvilág sztárjai Budapesten Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2017-02-09 7 perc átlagos olvasási idő 0 1,372 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A nemzetközi borvilág számos kiemelkedő alakját hozza el mesterkurzusok előadóiként a 8. VinCE Budapest Wine Show, amelynek sétáló kóstolóján 160 válogatott kiállító több mint ezer borát ismerhetik meg a látogatók március 17. és 19. között a Corinthia Budapest Hotelben. A régió legnagyobb boreseménye szakmai nappal indul, így pénteken elsősorban a borászokat és szakmabelieket, szombaton és vasárnap a borkedvelőket várják – mondta el a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Jandrasics Borbála, a VinCE Magazin főszerkesztője és Peller Ágnes főszervező. Mint emlékzetettek, a rendezvény az elmúlt 7 évben csaknem 30 Master of Wine-t (a borszakma egyik legmagasabb elérhető titulusa) vonultatott fel, és a borvilág legnagyobb neveit hozta el Budapestre. A kiállítás mellett idén is ültetett mesterkurzusokon és workshopokon kóstolhatnak, tanulhatnak a borkedvelők, míg a sétáló kóstoló standjainál megismert borokat a VinCE PopUpWebstore online alkalmazás segítségével meg is lehet vásárolni. A VinCE Budapest több mint 160 kiállító és 200 borkereskedő, valamint újságírók, bloggerek, HoReCa szakemberek találkozóhelye, amely platformot kíván létrehozni a hazai termelők növekedési lehetőségeinek támogatása érdekében – hangsúlyozta Jandrasics Borbála. Mint hozzátette, a rendezvény során harmadik alkalommal adják át a VinCE Awards díjakat. A mesterkurzusok előadói közül kiemelte mások mellett a Roederer champagne-ház pincemesterét, Jean-Baptiste Lécaillont, míg a Taittinger-től Clovis Taittinger exportigazgató tart mesterkurzust, és előad a legnevesebb spanyol borász, Miguel Torres is, akit évek munkájába telt megnyerni – árulták el a szervezők. A VinCE Budapesten szintén mesterkurzust tartó Fiona Beckettet a bor-étel párosítások királynőjeként tisztelik Nagy-Britanniában, az Elnökök és uralkodók borai című masterclasson pedig a tervek szerint kóstolni lehet Donald Trump virginiai borászatából érkező tételeket is. A VinCE Budapest részletes programja és kiállítói listája a vincebudapest.hu honlapon érhető el. MTI/Archívum OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Nagyot esett tavaly a sörgyártók forgalma is Tavaly az öt legnagyobb hazai sörgyártó (Borsodi, Dreher, Heineken, Carlsberg és Pécsi) teljes forgalma …
Hogyan őrizze meg mentális egészségét? Napjainkban a testi egészség mellett egyre több szó esik a mentális egészség fontosságáról. Bár …