Főoldal Hírek Színes Újabb koncerthelyszíneken változik a repohár használata

Újabb koncerthelyszíneken változik a repohár használata

11 perc átlagos olvasási idő
0
621
 ehaccp_topbanner3.jpg

Forradalmi ötlettel állt elő Magyarország egyik legnagyobb repohár-forgalmazó cége. A Cup Revolution év végéig úgynevezett kölcsönpoharat vezet be a legnagyobb koncerthelyszíneken, stadionokban, köztük az A38 Hajón, a Puskás Ferenc Stadionban, a Papp László Budapest Sportarénában, a Barba Negrában és a Tüskecsarnokban. A kezdeményezés lehetővé teszi, hogy a felhasználó térítésmentesen használhassa a repoharat.

Tíz évvel ezelőtt még egy nagy zenei fesztivál úgy ért véget, hogy a rendezvény területét ellepték az eldobott műanyag poharak, rengeteg hulladékot termelve ezzel. Nem beszélve a kerthelyiségekről, szórakozóhelyekről, futballstadionokról, ahol szintén tömérdek szemét keletkezett. Az évek során bizonyossá vált, hogy az üvegpoharak sem jelentenek megoldást, csak a Szimpla nevű szórakozóhelyen 880 000 pohár tört el vagy tűnt el az elmúlt 20 évben. Mann Dániel, az A Grund tulajdonosa, ügyvezetője elmondta: a szórakozóhelyen az eldobható poharak miatt heti 5 köbméter műanyag szemét gyűlt össze. A problémák megoldására 2019-ben repoharakat vezettek be a vendéglátóipari helyeken. A Cup Revolution konstrukciójának lényege, hogy a rendezvényeken a vendégek nem eldobható műanyagpoharat kapnak, hanem újrafelhasználható, strapabíró, mégis könnyű ivóeszközöket. Az egyszeri pohárdíj befizetése után – ha elfogyott az ital – a használt poharakat tokenre vagy tiszta pohárra cserélik a pultnál. Ezeket a tokeneket nemcsak az adott helyen, hanem az ország számos pontján a szerződött partnereknél is be lehet váltani új pohárra. Már több mint 60 szórakozóhely, sportlétesítmény, strand, fesztivál csatlakozott, hogy csak a legnagyobbakat említsük, a Campus Fesztivál, a Papp László Sportaréna, a Barba Negra és a Puskás Ferenc Stadion.

A kezdeményezésben részt vevők mindegyike nyer. A létesítményeknek nem kell a több tonnányi eldobható pohár begyűjtésével, válogatásával, elszállításával foglalkozni. A vásárlók számára kényelmes, trendi, környezettudatos megoldás, ráadásul az eldobható pohár költsége nem épül rá az italuk árára.

A legtöbbet a környezet nyer: egyetlen RePohár akár 500 alkalommal használható, ennyi eldobhatót vált ki. Míg az eldobható poharak többnyire egy törökországi üzemből érkeznek, a RevoCup-okat Pécsen, míg a szintén a rendszerbe tartozó Cupler forróitalos poharakat Érden gyártja a cég. A különbséget fokozza, hogy míg az eldobható poharak minden felhasználásához társul az 1300 km-es szállítási lábnyom, addig a CUP Revolution termékei a második használattól már csak az óbudai mosóüzem és a vendéglátóhelyek között „utaznak”.

A RePoharak életciklusuk végén sem szennyezik a környezetet, ledarálásuk után virágláda, komposztáló, vagy fűre helyezhető taposó készül belőlük. A poharakat Magyarországon gyártják, ezzel is csökkentve az ökológiai lábnyomot.

Az elmúlt egy hónapban parázs vita alakult ki a social media felületeken és a médiában a repohár rendszerről. „Nem akarok belépni a rendszerbe”, Adjátok vissza a pénzemet!”, „Mit csináljak a sok repoharammal?” és „Mi van, ha otthon felejtettem a tokenemet?” kérdések és gondolatok sorjáztak a netes felületeken. Bár több vállalkozást is érintenek a felhasználók felvetései, Magyarország – 2021. évi árbevétel adatok szerint – legnagyobb szereplője lépett egy újítással.

„RevoToken néven egy digitális token applikációt fejlesztettünk le – mondta el Maros Róbert, a Cup Revolution Kft. ügyvezetője. – Ehhez elég annyit tenni, hogy a felhasználó letölti az applikációt és beregisztrál. Az itallal egyszeri alkalommal pohárdíjat fizet, majd a pohár visszavitele után telefonját a pultnál lévő RevoToken eszközhöz érinti, és kap egy digitális tokent. Így elejét tudjuk venni annak, ha valaki otthon felejtette a tokenjét.

A repoharat hamarosan több mint 60 szórakozóhelyen, stadionban, strandon térítésmentesen is használhatja az évente összesen több millió látogató a Kölcsönpohár funkciónak köszönhetően. Ennek értelmében a regisztráció bankkártyával szükséges, azonban a 400 forintos pohárdíj csak akkor vonódik le a számláról, ha a fogyasztó 72 órán belül nem adja le a poharat valamelyik partnernél, mindaddig a poharak használata ingyenes. Az applikáció tesztelése jelenleg zajlik, és év végéig kerül bevezetése.

Az ötletgazdák szeptember 14-én és 15-én Budapesten, az Erzsébet téren „repohárvisszaváltó” napokat tartanak. Eszerint mindenki, aki visszaváltható, akár a cég versenytársai által gyártott repoharat ad le, a token mellé egy alkoholos vagy alkoholmentes sört kap ajándékba, ha pedig regisztrál a digitális tokenre, még egy sörrel ajándékozzák meg.



Az esemény:
https://www.facebook.com/events/1130850124485321?active_tab=about

További információ:
www.cuprevolution.hu

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Színes

Cikk ajánló

Már lehet asztalt foglalni az Országos Étterem Hét őszi programjában résztvevő éttermekbe

Szerdától lehet asztalt foglalni az Országos Étterem Hét őszi programjában résztvevő étter…