Főoldal Hírek Átólzéig Új játszóhelyet nyit a Vígszínház a most induló évadban

Új játszóhelyet nyit a Vígszínház a most induló évadban

8 perc átlagos olvasási idő
0
170
 ehaccp_topbanner3.jpg

Megnyitotta 2024/25-ös évadát a Vígszínház, amely a hétvégén Vígnappal, októbertől pedig Víg Szalon néven új játszóhellyel is várja a közönséget.

 

A Vígszínház keddi évadnyitó sajtótájékoztatóján Rudolf Péter igazgató elmondta: a Hegedűs Gyula utcában, a hajdani Club Kávézó bérelt épületében megnyíló negyedik játszóhelyükön az egykori polgári szalonok hangulatát szeretnék megteremteni, ahol írókkal, színészekkel, zenészekkel, alkotókkal találkozhat a közönség.

 

A Víg Szalon október 12-i nyitóeseménye egy irodalmi est lesz, ahol kortárs írók erre az alkalomra készült szövegeit a társulat tagjai olvassák fel, másnap Az imposztor bemutatójához kapcsolódva tartanak beszélgetést

– tette hozzá.

 

Rudolf Péter beszámolt arról, hogy már zajlanak az első bemutató, a Liliomfi próbái, a darab premierje szeptember 21-én lesz a Vígszínházban.

 

Szigligeti Ede művét ifj. Vidnyánszky Attila állítja színpadra, aki a Liliomfit már korábban, az egyetemi tanulmányai végén is megrendezte. “Most a humorban komolyságot látok, azt érzem, hogy a játéknak egyre nagyobb tétje van” – mondta a rendező, kiemelve: akkor nem gondolta volna, hogy majdnem tíz év alatt ennyi minden fog változni.

 

Az előadás mottója akkor az volt, hogy “hagyjanak minket játszani”, most ezt már nem mondhatjuk, keressük a mostani mottót – mondta.

 

Kiemelte: a történet, a hangulata, az üzenete nem változhat. Erőssége lesz az előadásnak, hogy generációk fognak együtt játszani. Remélhetőleg sikerül igazi vígjátékot létrehozni – mondta.

 

A Pesti Színházban október 5-én mutatják be az Egy nő anatómiáját Alföldi Róbert rendezésében. Mint elhangzott, Wéber Kata drámája egy családi tragédián keresztül mesél női sorsokról, a traumák feldolgozásáról és az újrakezdés lehetőségeiről.

 

Rudolf Péter kiemelte: a Házi Színpadon december 6-án tűzik műsorra Esterházy Péter utolsó drámáját, a Mercedes Benz című művet Zsótér Sándor rendezésében.

 

A kétrészes történelmi revüben a 17. századtól a 20. századig követheti végig a közönség az Esterházy-család történetét.

 

Az imposztort a Pesti Színházban Rudolf Péter állítja színpadra. Mint elhangzott, Spiró György új változatot készít a december 7-i bemutatóra a műből, amely a színház mágikus erejéről és kiszolgáltatottságáról szól.

 

Mint elhangzott, Az ember, aki elvesztette az időt című produkciót Bodó Viktor rendezésében december 14-én mutatják be a Vígszínházban. Az előadás Jonas Petter Aronsen norvég író máig kiadatlan azonos című műve alapján készül. A hosszan áradó szövegfolyamot Csehov Platonovjának ihletésére írta a szerző.

 

Novák Eszter Howard Ashman és Alan Menken Rémségek kicsiny boltja című darabját rendezi. Az 1960-ban forgatott film alapján készült musical 2025. február 21-én Varró Dániel új fordításában látható a Pesti Színházban.

 

Mint kiemelték, Jane Austen regénye, a Büszkeség és balítélet új színpadi változatát Valló Péter rendezésében mutatják be a Vígszínházban 2025. február 22-én.

 

A társulat tagjai és bérletes nézői jelenlétében tartott évadnyitó sajtótájékoztatón megemlékeztek a nyáron, életének 97. évében elhunyt Szatmári Liza színművészről, aki 73 éve, 1951 óta volt a Vígszínház tagja.

 

Az évadról további információ a https://www.vigszinhaz.hu/eloadasok/index.php linken érhető el.

 

 

 

***

MTI/Pixabay
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

2024-ben is indul a #vadateszem kampány

Manapság attól hangos a média, hogy az energiaválságot hogyan éli túl a turizmus, lesz-e e…