Átólzéig Nemcsak egészségesebb, boldogabb is a gyermek, ha rászokik a vízivásra Az arányokat tekintve (testtömeg kilogrammonként) a gyermekeknek több folyadékra van szükségük, mint a felnőtteknek, ráadásul érzékenyebbek is annak hiányára. Éppen ezért fontos, hogy a szülők minél előbb rászoktassák őket arra, hogy ellenőrzés, felügyelet nélkül is az életkoruknak, a szervezetük igényeinek megfelelő mennyiségű vizet igyanak, és erre felnőttként is figyeljenek. A Mizse megbízásából készült kutatás eredménye azt mutatja, hogy ezen a … Tovább
Életmód Indul a vízfogyasztást népszerűsítő Aqua Challenge Az egészséges táplálkozás fontos része a megfelelő folyadékbevitel. Az optimális hidratáltság és az egészséges életmód támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézménye, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet az Emmi Egészségügyért Felelős Államtitkárságának közreműködésével, másodjára hirdeti meg országos kampányát: az októberi Aqua Challenge-et. A kihívás célja, hogy egy hónapon át minden résztvevő csak vizet fogyasszon folyadékpótlás céljából. A megelőzésre és egészséges … Tovább
Életmód A szomjúság már kiszáradást jelezhet a kánikulában Naponta 8-10-szer javallott inni, kisebb mennyiségeket – mondta Antal Emese, a Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke az M1-en. Hozzátette: a szomjúság már enyhe fokú kiszáradást jelez a szervezetnek. A szakember elmondta, hogy hőségben minden fajta folyadék jól jön, de hosszú távon a meleg italok jobban hűtenek, mint egy jeges ital. A forró étel, ital fogyasztásakor ugyanis a szervezet is elkezdi hűteni … Tovább
Életmód Mi történik, ha víz nélkül marad egy világváros? Fokváros lehet a globális főpróbája az évszázad legnagyobb klímaváltozási kihívásának, mikor a vízkészlet drámai csökkenése gyökereiben változtatja meg a városlakók szokásait és értékrendjét. A Föld egyik legértékesebb kincse az ivóvíz, a fogyasztói társadalom túlkapásoktól nyüzsgő életmódja pedig Fokváros jövőjéhez hasonlóan átlépett a végső fázisba, az utolsó előtti órába – írja a hirado.hu. Vészesen alacsonyan áll a víztartályokban őrzött víz a dél-afrikai … Tovább
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Újra látogatható az eplényi síaréna Az év utolsó napján újranyitott az eplényi síaréna – közölte a síközpont marketingvezetője hétfőn …
Az Év Friss Húsáru Kereskedője lett a SPAR A SPAR Magyarország két áruháza is rangos elismerést kapott az Év Boltja 2024 szakmai …