Átólzéig Legalább egymillió látogatót várnak a jövő évi vadászati világkiállításra Legalább egymillió látogatót várnak a 2021-es vadászati világkiállításra, melyet Budapest mellett négy vidéki helyszínen rendeznek meg jövő ősszel – mondta Kovács Zoltán, a rendezvényért felelős kormánybiztos kedden Dortmundban az MTI-nek. Hozzátette: a rendezvény szervezése folyamatban van, az előkészületekkel időarányosan jól állnak. Az “Egy a természettel ” Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy … Tovább
Színes Hamarosan felállhat a fővadászi rendszer A tervek szerint 2017 első negyedévében léphet hatályba a végrehajtási rendelet és az új üzemtervezési ciklus indulásával felállhat a mindenki által nagy érdeklődéssel várt fővadászi rendszer is – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az Országos Vadásznapon, Kaszópusztán. A 2016. január elsején hatályba lépett vadgazdálkodási törvény számos új és korszerű rendelkezése mellett visszanyúl a történelmi előzményekhez, a jól működő gyakorlathoz – … Tovább
Akik megmentik a zaccot – lezárult a Coca-Cola HBC Magyarország és a MATE által a kávézacc visszagyűjtésére kiírt egyetemi pályázat
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Upfield – Nyári receptinspiráció A nyári szezon beindultával szeretnénk nektek egy kis receptinspirációval kedveskedni az Upfield Professional jóvoltából. …
Szalmonellával szennyezett fűszerkeveréket vontak be Pizza fűszerkeveréket hívott vissza a Lidl Magyarország, mert a cég saját minőségellenőrzési vizsgálatai során …
Laktózintolerancia, avagy a laktóz érzékenység Laktózintolerancia, avagy a laktóz érzékenység A laktózérzékenység a enzim hiányától alakul ki, az egyik …