Átólzéig Legalább egymillió látogatót várnak a jövő évi vadászati világkiállításra Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-02-04 7 perc átlagos olvasási idő 0 676 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Pixabay Legalább egymillió látogatót várnak a 2021-es vadászati világkiállításra, melyet Budapest mellett négy vidéki helyszínen rendeznek meg jövő ősszel – mondta Kovács Zoltán, a rendezvényért felelős kormánybiztos kedden Dortmundban az MTI-nek. Hozzátette: a rendezvény szervezése folyamatban van, az előkészületekkel időarányosan jól állnak. Az „Egy a természettel ” Vadászati és Természeti Világkiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a nemzetközi kiállításon a szerződött partnerek 660 rendezvényen fogják bemutatni, hogy mit tudnak és mit gondolnak a vadászatról. Kitért arra, hogy a dortmundi rendezvényen – ami Európa legnagyobb vadászati kiállítása és vására – nemzetközi partnerek, kormányok és szakmai partnerek meghívását folytatták. A következő egy évben minden olyan nagyobb rendezvényen, vásáron részt vesznek, amely a vadászattal, a természettel, a horgászattal foglalkozik, pozicionálva ezzel a 2021-es rendezvényt. Több száz nemzetközi szervezetet és szereplőt terveznek megnyerni a 2021-es magyarországi világkiállításon való részvételre, annak népszerűsítésére – mondta. Közlése szerint a Vadászati és Természeti Világkiállítás megrendezésére, az előkészületekre eddig mintegy 6-7 milliárd forintot költöttek. Az esemény központi eleme a Hungexpo vásárközpontban megrendezendő hazai és nemzetközi vadászati kiállítás lesz. A három hétig tartó rendezvényen kívül azonban sok más kiállítással, konferenciával és nemzetközi rangú eseménnyel is készülnek. A rendezvényen ezek mellett fontos szerepet kap a hal és vad gasztronómia, illetve az ezekhez tartozó borkultúra bemutatása. Kovács Zoltán a dortmundi vásár hivatalos megnyitóján elmondta: Magyarország nagy örömmel vesz részt meghívott vendégként a dortmundi Jagd und Hund 2020 kiállításon. A vadászatnak kiemelt és felelősségteljes szerepe van az európai és a világ vadgazdálkozásában és a fenntartható természetgazdálkodás megtartásában. Hozzátette: a 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás központi témája lesz a természetmegőrzés fontosságára felhívni a figyelmet, valamint a fenntartható természethasználat népszerűsítése. A vadászat és a vadászok, a halászat és a halászok a kulturális örökség részei, a 2021-es világkiállítással a sikeres 1971-es vadászati világkiállítás ötvenedik évfordulóján ismét a nemzetközi figyelem középpontjába kerülhet Magyarország. A kormánybiztos kedden megnyitotta a magyar standot is a dortmundi vásáron. A dortmundi expó Európa legnagyobb nemzetközi vadászati kiállítása, amelyen közel 41 ország 800 kiállítója vesz részt. A hatnapos rendezvényre több mint 80 ezer látogatót várnak január 28. és február 2. között. MTI/Pixabay Stand az Év Étterme – de mennyit változott tíz év alatt a Dining Guide élmezőnye? Venesz József tényleg „kiirtotta” a magyar konyhát? Nem egyetlen vendéget veszít egy étterem, ha nincs gluténmentes kínálata Négyszer több áram megy hűtésre, ötször több fűtésre – mégsem szakadtunk el a gáztól az utóbbi évtizedben Több dolgozó, változatlan forgalom: a szakértelem hiányáról is beszélnünk kell
Az IWG szerint eljött a Z generációs vezetők ideje: az MI felgyorsítja az új vezetőnemzedék felemelkedését
Négyszer több áram megy hűtésre, ötször több fűtésre – mégsem szakadtunk el a gáztól az utóbbi évtizedben
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
AM: komoly fejlesztés előtt áll a magyar élelmiszeripar, köztük a bioszektor is A biogazdálkodás és a bioélelmiszerek előállítása jelentősen hozzájárul a magyar agrárium növekedéséhez és fejlődéséhez …
Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány közleménye: Sérelmek a pszichiátrián Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány közleménye SÉRELMEK A PSZICHIÁTRIÁN Alapítványunk 20 éve …