Ajánló A tagnapi napon végső útjára kísérték Nemeskövi Dénest A március 22-én, 75 éves korában elhunyt Nemeskövi Dénes, háromszoros Olimpiai- és háromszoros Világbajnok, Venesz díjas szakácsmester, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete egyik-, valamint a Séfbál alapítójának végső búcsúztatására, a római katolikus egyház szertartása szerint, 2020. július 21-én, az Új köztemetőben került sor. A szertartásra a hozzátartozók gyászában osztozva korábbi munkatársak, pályatársak és tanítványok tucatjai fehér szakácskabátban érkeztek. Akik gondoskodtak … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Fékevesztetten tör előre a diabétesz az Egészségügyi Világszervezet szerint „Fékevesztetten” tör előre a diabétesz az Egészségügyi Világszervezet szerint A cukorbetegség …
Faszénen sült csirkemell filé, mentás joghurttal, grillezett zöldségekkel Faszénen sült csirkemell filé, mentás joghurttal, grillezett zöldségekkel Hozzávalók (4 személyre): 0,8 …