Színes Így táborozik közel negyedmillió gyermek a nyáron Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer csemete nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok adják. A gyerekek valamivel több mint fele napközis táborban vakációzik, míg szüleik közül egyre többen fizetik a gyerekek üdültetését SZÉP kártyával. A 15%-os áremelés ellenére nem … Tovább
Csőposta Íme, a megoldás az átverős táboroztatók ellen! Reakció a FEOSZ 2022. augusztus 8-án kiadott „Átverik a családokat egyes táboroztatók” című közleményére. A Táborfigyelő örömmel üdvözölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége vizsgálatát a nyári gyermektáborok kapcsán, melynek több megállapítása reakciót kíván tőlünk.A Táborfigyelő 17 évvel ezelőtt annak kapcsán alakult meg, hogy csak és kizárólag a legálisan működő, biztonságos és élménydús táborokat szűrje, és jelenítse meg a szülőknek. A … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Egyre több a sörgyár ,,Értelmes agrárpolitikát csak jó sör mellett lehet csinálni” – idézte köszöntője bevezetőjeként Fazekas Sándor …
Kelet felé nyitnának a magyar mézzel A magyar méz a minőségét tekintve a legfelső kategóriába tartozik a világon, összefogással jelentősen …