Csőposta Íme, a megoldás az átverős táboroztatók ellen! Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2022-08-11 8 perc átlagos olvasási idő 0 271 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! Reakció a FEOSZ 2022. augusztus 8-án kiadott „Átverik a családokat egyes táboroztatók” című közleményére. A Táborfigyelő örömmel üdvözölte a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége vizsgálatát a nyári gyermektáborok kapcsán, melynek több megállapítása reakciót kíván tőlünk.A Táborfigyelő 17 évvel ezelőtt annak kapcsán alakult meg, hogy csak és kizárólag a legálisan működő, biztonságos és élménydús táborokat szűrje, és jelenítse meg a szülőknek. A sok év alatt százezres nagyságrendű gyermek táborozásában segédkeztünk, és több ezer táboroztatóval tartottuk és tartjuk folyamatosan a kapcsolatot. Az említett közleményben említett problémák elkerülése érdekében jelezzük közel két évtizede, hogy csak és kizárólag legálisan működő táborokat válasszanak a családok, ugyanis ezen vakációs lehetőségeknek kötelezően be kell jelenteniük a hatóságnál, hogy gyermetábort szerveznek, azaz hatósági ellenőrzésre is számíthatnak. Utóbbi mennyiségével és minőségével minden rendben, így a legálisan működő gyerektáborok esetén a problémák megjelenésének esélye rendkívül csekély. A problémák felmerülése szinte minden esetben olyan „táborok” esetében valósul meg, amelyek a szürke- vagy feketegazdaságban működnek. Ahol nem kap számlát a szülő, ahogy a FEOSZ közleménye is említi. A fogyasztóvédelmi jelentés azt is tartalmazza, hogy szükséges lenne egy regiszter a biztonságos, legális táborok részére. Örömmel tudatjuk, hogy ez 17 éve rendelkezésre áll, a Táborfigyelő pont ezt a feladatot látja el, 17 év szakmai tapasztalattal. Sőt, 2019-ben elindítottuk a Táborminősítő weboldalt, ahol már a második lépcsőfok, a regiszter extra valósul meg. Itt a táboroztatóknak közel 300 kérdéses kérdőívben kell beszámolniuk tevékenységükről, érintve a jogi és gazdasági kérdéseket, a szülőkkel való kommunikációt, a tábor programját, a szállás, az étkezés területét, ahogy alaposan megvizsgáljuk a gyermekfelügyelet kérdéseit, hogy kik és milyen végzettséggel, tapasztalattal vigyáznak gyermekeinkre. Azon táborok, amelyek a szakmai sztenderdeknek megfelelnek, egy sátras minősítő pecsétet kapnak, így a szülők már ránézésre tudhatják, hogy az adott tábor megfelel a szakmai sztenderdeknek.Ezeken felül a szülőknek folyamatos egyéni segítséget is nyújtunk, az idei esztendőben a Táborfigyelő YouTube csatornáján egy ingyenes videósorozatot is indítottunk, melynek epizódjaiban kitérünk arra, hogyan válasszunk minőségi és biztonságos tábort, mi a reális ára egy vakációs lehetőségnek, vagy épp arra, hogy milyen életkortól válasszunk ottalvós tábort csemeténknek. A táborszervezés szabályainak szigorítását is sürgeti a közlemény, amelynek egyes részeivel egyetértünk, és a szakmai tapasztalatunkat örömmel ajánljuk fel az Igazságügyi Minisztérium, illetve a területért felelős Miniszterelnökség részére. A Táborfigyelő, majd a Táborminősítő megalkotásasakor is azt tűztük ki célul, hogy minden magyarországi tábort értékeljünk, csak minősített táborok maradjanak a piacon, így a családoknak ne az alapján kelljen választani a lehetőségek közül, hogy melyik biztonságos vagy hol lehet elég a gyermekfelügyelő, hanem a biztonságos és élménydús táborok közül a gyermekükhöz és pénztárcájukhoz leginkább passzoló gyermektábort válasszák. Ez a döntés így sem könnyű a széles kínálatból. Indul a nyár legmenőbb sörös játéka Budapesten A Séfklub összefogása: Egy szakma ereje, egy csapat szíve Magyarország életében alapvető jelentőségű a visegrádi együttműködés Hogyan használd a klímát a konyhában? Megjelent az Oldalas magazin 2025. júliusi száma!
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
A szabadtéri tűzgyújtás veszélyére figyelmeztet a katasztrófavédelem A szabadtéri tűzgyújtás, a zöldhulladék-égetés veszélyeire figyelmeztet csütörtöki közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF), …
25. Művészetek Völgye: újra Klastrom, mobilparkolás és gazdagabb gasztro-kínálat 25. Művészetek Völgye: újra Klastrom, mobilparkolás és gazdagabb gasztro-kínálat Színes programkavalkáddal …