Színes Nyit a Dürer Öböl a Lupán Budapest kultikus szórakozóhelye, a Dürer lett a névadója a Lupa-tó eddig Öböl Strand néven ismert részének. A közönség tavaly már megismerkedhetett a Dürer Öböl „tesztverziójával”, ám idén a teljes partszakasz vendéglátását és programszervezését átvállalta a Dürer. Június 5-én tehát egy egészen új fejezet veszi kezdetét a Dürer Kert életében, hiszen a jól ismert budapesti underground szórakozóhely kilép a névadó Ajtósi … Tovább
Kultúra Csütörtökön nyit a Lupa Drive-in Autósmozi A ’60-as évek amerikai autósmozijainak fénykorát igyekszik megidézni június 4-étől a Lupa Drive-in Autósmozi, Budapest tengerpartjának főparkolójában. A filmkínálat a tervek szerint naponta változik, a nyitó héten olyan kedvenceket nézhetnek a filmrajongók, mint a Másnaposok, a Vissza a jövőbe vagy a Forrest Gump. Majd’ 90 évre tekint vissza az autósmozi intézménye, aminek az ötlete egy amerikai úriembertől származott, aki 1933-ban, … Tovább
Csőposta Ma nyit a LUPA Május 17-én megnyitja kapuit „Budapest tengerpartja”, a Lupa Beach. Bár az igazi strandidő még várat magára, a Lupa-tóhoz már az előszezonban is érdemes kilátogatni, mivel színes programokkal is várják a látogatókat. 2017-től Magyarországon új értelmet nyert a nyári strandolás fogalma, miután végre hazánk is feliratkozott Európa legjobb, természetes vizű strandjainak listájára, hisz’ az egykori bányatóból, a Lupa-tóból egy új, eddig … Tovább
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Idén várhatóan a decemberi vásárlási láz is csökken Az élelmiszerek forgalma várhatóan decemberben is nő majd a tavalyihoz képest, de az elmúlt …
Isten éltessen Magyarország! Isten éltessen Magyarország! Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek …