Utazás Téli menetrend szerint, óránként közlekednek a balatoni kompok Hétfőtől téli menetrend szerint, rövidebb ideig járnak, és a korábbi 40 percenkénti gyakoriság helyett óránként indulnak a balatoni kompok Szántód és Tihany között – tudatta a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART). A kompok Szántód felől 7 és 17 óra között, Tihany felől 7.15 és 17.15 között közlekednek. A járatokat szükség esetén sűrítik, a menetidő 8 perc. Ünnepnapokon módosul a menetrend: December … Tovább
Utazás A balatoni kompokon és hajókon csökkent az utasok száma, a szállított kerékpároké viszont nőtt A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) kompjain és személyhajóin az idén eddig több mint 300 ezerrel kevesebben utaztak, mint az elmúlt év hasonló időszakában, a szállított kerékpárok száma viszont 16 százalékkal nőtt – tájékoztatta Kollár József vezérigazgató az MTI-t kedden. A vezérigazgató jelezte, hogy a pandémia miatt módosított üzleti terveknél ugyanakkor kedvezőbben alakul a nyár, augusztus elejéig a kompokon és személyhajókon utazók … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Flora Professional – Chef Workshop Október 5-én került megrendezésre az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének 2020-as évben hatodik workshopja, melyen …
Dietetikus: nyáron is figyelni kell a változatos táplálkozásra Nyáron is figyelni kell a változatos táplálkozásra, érdemes ezt figyelembe venni a folyadékoknál is, …