Főoldal Hírek Ajánló Szénhidrátcsökkentett termékekkel indult a Séfklub

Szénhidrátcsökkentett termékekkel indult a Séfklub

10 perc átlagos olvasási idő
0
633
 ehaccp_topbanner3.jpg

2020. július 6-án került megrendezésre az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének a pandémiás korlátozások utáni első workshopja, melyen a D-Life szénhidrátcsökkentet termékeit, és a bennük rejlő lehetőségeket ismerhették meg a Séfek.

A szakmai találkozó közgyűléssel kezdődött, majd a szokásos forgatókönyv szerint zajlott. A közgyűlésen a tagság egyhangúan fogadta el az elnök előző év beszámolóit, és a jövőt érintő célkitűzéseit. Sőt, maximális támogatásukról biztosították a vezetőt.

A közgyűlést egy rövid szünet, majd a rendes taggyűlés követte, ahol egy perc néma csenddel emlékeztek meg az Egyesület alapítótagjáról, Nemeskövi Dénesről. Egyben a július 21-ei temetés részleteiben is megállapodtak.

Ez után az Okés Országos Közétkeztetési szakácsverseny és a Magyarország étele került napirendre. Elhangzott, hogy első szeptember 26-án, míg a Magyarország étele október 10-én kerül megrendezésre az eredeti forgatókönyv szerint.

A folytatásban az elnök beszámolt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával (BKIK) frissen aláírt Együttműködésről és annak céljairól. Ezt egészítette ki Bornemissza Miklós (a BKIK Turizmus és vendéglátás osztály elnökének) köszöntője, a megfogalmazott gondolatai egybeestek az egyesület szakmai céljaival.

Őt Faragó Melinda követte (Őt az RTL-klubbon futó Fitt Mániából is ismerhetjük), aki a D-life nevű szénhidrátcsökkentett tésztákat mutatta be a Séfeknek.

Beszédében elmondta:

„A legtöbben szeretnének egészségesen élni, jól érezni magukat a bőrükben. Mégis azt látjuk, hogy az elhízás és a túlsúly okozta betegségekben szenvedők száma sosem látott mértékben nő. Ezt sok minden okozhatja, lehetnek akár öröklött tulajdonságok, vagy betegségek, a stressz, a mozgásszegény életmód vagy a nem megfelelő táplálkozás is.

Számos kutatás és tapasztalatok igazolják, hogy az ideális súly elérésében és több betegség legyőzésében kulcsfontosságú szerepet játszik a táplálkozás, a kiegyensúlyozott diéta. Ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen aki diétázik – legyen az cukorbeteg, fogyókúrázó vagy sportoló – nem szeretne lemondani a kedvenc ételeiről és a finom ízekről.

Ezért a D-life termékeket úgy fejlesztettük ki, hogy a megszokott ízekre leginkább hasonlítsanak, a kenyér finom ropogós, a péksütemények édesek a tészta pedig laktató és tökéletes állagú legyen. Ráadásul a lisztkeverékeink, a pékáruk és a tészták is mind szénhidrátcsökkentettek, így a legtöbb diétába gond nélkül beilleszthetők.

Az Agrár Innovációs Díjban részesült termékcsaládot <a tapasztalat szerint> azért szeretik a fogyasztók, mert…

  • a belőlük készült ételek a megszokott értékekhez képest 30%-kal kevesebb szénhidrátot tartalmaznak
  • finom, a hagyományos termékekre emlékeztető ízük van, furcsa mellékíz nélkül
  • könnyű az elkészítésük
  • tojás- és tejmentesek, így vegánok is fogyaszthatják
  • növényi hatóanyag tartalmuk miatt lassú felszívódásúak
  • mérhetően csökkentik a vércukor szintet
  • mindennapos fogyasztásuk elősegíti a súlycsökkenést
  • fokozzák a jóllakottság érzetet
  • hozzájárulnak a vér normál koleszterinszintjének fenntartásához
  • kizárólag természetes anyagok felhasználásával, tartósítószer nélkül készülnek
  • magas növényi fehérjetartalommal rendelkeznek

Végül a „Jam” vendégeként Varga Feri énekes ismertette a cukorbetegsége és fogyásának részleteit és azt is elmondta, hogy saját akaratából állt a D-life termékei mellé, mivel tapasztalta, hogy bizony lehet finom és egészséges az is, ami diétás.

Egyben felhívta a Séfek figyelmét arra, hogy nagyon sokakat érint a cukorbetegség, vagy annak előszobája az inzulinrezisztencia, így érdemes lehet erre az éttermekben is odafigyelni és egy szűk választékkal, de gondolni az ilyen problémával küzdő vendégekre is. Ez a pozitív kicsengése mellett talán üzleti előnnyé is válhat.

A cég bemutatkozását követően a termékeiből készülő kóstoló követte, ahol Friedrich Antal prezentálta, hogy például egy D-life lisztkeverékből miként lehet egyszerűen palacsintát sütni, melyhez <szintén a cég szortimentjéhez tartozó> szénhidrátcsökkentett csokicseppből készült a csokiszósz.

A folytatásban a D-life szénhidrátcsökkentett tésztákból készített ételeket kóstolhattak a jelenlévők, melyet Friedrich Gergő és csapata készített el a jelenlévők nagy örömére.

Az Empact névre keresztelt, 10 vitaminnal és kollagénnel dúsított energizáló ital kóstoltatásáról Faragó Melinda gondoskodott.

A Séfklub következő taggyűlésére 2020. szeptember 7-én kerül sor.

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Ajánló

Cikk ajánló

Kiegészítő támogatást kaptak a cigányzenészek

Az éttermi cigányzene újjáélesztésének és népszerűsítésének fontosságát már 2017-ben felis…