Utazás Nem kerékpároztak még ennyien a Tisza-tónál Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-01-02 5 perc átlagos olvasási idő 0 807 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Minden eddiginél többen, 57 ezren túráztak kerékpárral 2018-ban a Tisza-tó körül, többen, mint az elmúlt két évben összesen. A tározótó és természeti környezete iránt megnőtt bringás érdeklődés arra sarkallja a fenntartókat, hogy 2019-ben megépítsék a teljes túrakörhöz még hiányzó 9 kilométeres bicikliutat – közölte a mesterséges tavat üzemeltető vízügyi igazgatóság területi szakaszmérnöke az MTI-vel.Míg 2016-ban 20 ezer 540, egy évvel később 30 ezer 884 kerékpáros hajtott át a Tisza-tó kiskörei duzzasztóművénél lévő mérőponton, addig 2018-ban már nyáron látszott, hogy minden eddiginél nagyobb lesz a bringás forgalom – ismertette Fejes Lőrinc.A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakaszmérnöke megjegyezte: statisztikáikban csak azok a kerékpárosok szerepelnek, akik áthaladtak a duzzasztómű felett, tehát, akik például Abádszalókról tekernek Tiszafüredre, vagy Kisköréről Poroszlóra, azok nem jelennek meg ebben a nyilvántartásban.A szakember a kerékpáros turizmus ugrásszerű fejlődését többek között azzal magyarázta, hogy a tó vízszintjénél 4-5 méterrel magasabb gátkorona aszfaltján haladva „egy csodálatos mozgó panorámapáholyból” gyönyörködhetnek a Tisza-tóban a kirándulók. Emellett a környezet ideális kerékpárversenyek lebonyolítására is.Az elmúlt években, döntően pályázati pénzekből kiépített, közel 70 kilométer hosszú, a tavat körülölelő, aszfaltozott kerékpárút egy 9 kilométeres szakaszát eddig a 33-as főúton kellett megtenni. 2019-ben azonban már ott is kiépítik a bringások számára biztonságos külön utat Tiszafüred és Poroszló között. A fejlesztési tervek szerint a gáton több számlálókaput felállítanak, amelyek nemcsak a biciklis áthaladását, hanem annak mozgási irányát is képesek lesznek rögzíteni – mondta Fejes Lőrinc.MTI Kép: PixabayIdén kiemelten kezelik a rendőrök a Balaton és a Velencei-tó térségét 4,5 millió forintnak megfelelő értékben támogatja a rászoruló családok élelmezését a MATE A mesterséges intelligencia agráralkalmazásairól Extrém és különleges tematikájú táborok: robotépítés, tőzsde és sárkányhajózás a nyári szünetben Mit tehet a szülő, ha gyermekét hiperaktívnak bélyegzik?
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Diós-körtés csirkecomb saláta Diós-körtés csirkecomb saláta Hozzávalók (4 személyre): 40 dkg csirkecomb Néhány salátalevél 15 …
A sertés- és mangalicafogyasztást népszerűsítik Kampányt indít a sertés- és mangalica fogyasztás népszerűsítésének érdekében nagyböjt kezdetéig az Agrárminisztérium (AM), …