Főoldal Hírek Átólzéig Már télen is jönnek a turisták Budapestre

Már télen is jönnek a turisták Budapestre

10 perc átlagos olvasási idő
0
1,625
 ehaccp_topbanner3.jpg

Már télen is jönnek a turisták Budapestre

 

A tavalyi rekord eredménynél is mintegy 7 ezer vendégéjszakával többet, közel 130 ezer vendégéjszakát köszönhet a főváros a 2014/2015-ös Budapest Winter Invitation akciónak. A 2014. november 1. és 2015. április 5. között zajlott forgalomélénkítő kampány célja ezúttal is Budapest népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése volt.

A Magyar Turizmus Zrt., szervezésében és kiemelt stratégiai partnerek – Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt., – együttműködésével megvalósult 9. kampányban 53 budapesti szálloda és 10 egyéb szolgáltató vett részt. Magyarországon nincs példa hasonló méretű és tartalmú turisztikai marketing-együttműködésre. 

A 2014. november 1. és 2015. április 5. között zajlott forgalomélénkítő kampány célja ezúttal is Budapest népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése volt. A kampány ideje alatt különleges kedvezményekkel várták az utazókat fővárosunkba. A kettő vagy három éjszakára érkező vendégek az utolsó éjszakát ingyen kapták, emellett további kedvezményeket is igénybe vehettek a BWI-voucher segítségével. A kapcsolódó csomagajánlat része volt az ingyenes fürdőlátogatás a Gellért, a Lukács vagy a Rudas Fürdőben, az 50%-os kedvezmény a Széchenyi Fürdőben, illetve a szállodában kapott voucher további kuponos ajánlatokat foglalt magában: többféle városnézést, valamint egyszeri 50%-os kedvezményt az Aquaworld élményfürdőbe napi belépő váltása esetén. December 31-éig 1+1 adag forralt bort is fogyaszthattak a vendégek a Bazilikánál zajló Adventi Ünnepen. Közel 3000 pohár forralt bor fogyott a kampány során, ami a vásár kommunikációját is erősítette.

További újdonságokkal is bővült a 9. BWI csomag: a vendégek kedvezményesen vehették igénybe a Budapest Tuk-Tuk, a Gundel Étterem és Gundel Butik, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Kárpátia Étterem, a Symbol Budapest és a Széchenyi Étterem szolgáltatásait. A kor elvárásainak megfelelve, letölthetővé vált az MT Zrt. támogatásával fejlesztett PocketGuide mobil alkalmazás is, amely 6 tematikus túrát kínált a városban, továbbá audio guide formájában 4 nyelven adott tájékoztatást a túrák során érintett látnivalókról.

A csomag részeként igénybe vehető programok közül – a voucher adatok alapján – a fürdőlátogatás és a Legenda-hajó volt a legnépszerűbb. Ezt követték a városnézési lehetőségek, a Magyar Nemzeti Múzeum és az éttermi szolgáltatások. A szállodák benyomása szerint a fürdők, a városnézés és a Budapest Kártya bizonyult a legnépszerűbbnek. Szintén a szállodák visszajelzése szerint a 2=3 akció (81,4%) idén is keresettebb volt, mint a 3=4 akció (74,4%). Az akció tartalmát valamennyi szálloda megfelelőnek találta.

A BWI ajánlatait közel 1 millió euró értékű nemzetközi médiakampány támogatta. 

A kiemelt együttműködő partnerek, csatlakozó szállodák és szolgáltatók saját csatornáikon is népszerűsítették a kampányt. A szállodák 97,6%-a elégedett volt az akció promóciójával. Hasznosnak tartanák ugyanakkor, ha a közösségi média kínálta lehetőségeket intenzívebben használnák a szervezők.

Az online utazásközvetítőkkel (Expedia/Hotels.com) való együttműködést a szállodák 87,8% tartja hasznosnak.

A legtöbb BWI vendég az Egyesült Királyságból, Olaszországból, Franciaországból, Németországból, Oroszországból, Magyarországról, Svédországból, Csehországból és Izraelből érkezett, több mint 60%-uk repülővel. A szomszédos országokból érkező vendégek által generált vendégéjszakák (2 202 éjszaka) aránya 8,5% volt. Ehhez, illetve a magyar vendégéjszakák kiemelkedő arányához hozzájárult az is, hogy most először magyar nyelven is hirdette az MT Zrt. a BWI-akciót Magyarországon és a környező országokban is.

A gördülékenyebb kommunikáció érdekében idén a szervezők bevezették az elektronikus voucher-rendszert, melynek segítségével a szolgáltatók már online is összesíthették foglalásaikat és az igénybe vett kedvezményes szolgáltatásokat.

A BWI eredményeit a résztvevő szolgáltatók körében vizsgáló kérdőíves felmérés szerint a szállodák 90,7%-a korábban is csatlakozott már az akcióhoz, tehát mára kialakult egy szállodai kör, amelynek tagjai rendszeresen csatlakoznak.

A BWI lebonyolítására a szállodák 68,0%-a a november 1.–március 31. közötti időszakot tartja a legalkalmasabbnak. A szállodák túlnyomó többsége úgy nyilatkozott, hogy más időszakban (akár nyáron) is részt venne hasonló, Budapest forgalmát élénkítő akcióban.

OrientPressHírügynökség(OPH)/Pixabay

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

2024-ben is indul a #vadateszem kampány

Manapság attól hangos a média, hogy az energiaválságot hogyan éli túl a turizmus, lesz-e e…