Színes Két új dunai hajójárat indul Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-07-15 6 perc átlagos olvasási idő 0 735 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! A dunakanyari körjáratához kapcsolódva két új hajójáratot indít péntektől Esztergom és Zebegény között, illetve a Szentendre-Leányfalu-Tahitótfalu-Visegrád vonalon a Mahart PassNave Kft. – jelentette be a dömösi kikötőben hétfőn tartott sajtótájékoztatón a kormányszóvivő. Szentkirályi Alexandra elmondta, a rövidebb útvonalon naponta kétszer, a hosszabb járaton naponta egyszer indulnak hajók. A jegyár mindkét útvonalon 500 forint lesz, és az utazás megszakítható, ez lehetőséget nyújt a Dunakanyar felfedezésére. A kormányszóvivő hozzátette, a Mahart kezdeményezése azért is jelentős, mert az idei nyaraláskor valószínűleg nagyon sokan belföldi úti célokat választanak, ezzel segítik a hazai turizmusból élő 400 ezer család megélhetését. Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte, a Mahart állami tulajdonú cégként „a turisztikát érintő válságos időkben mintát mutat, hogyan lehet a mostani helyzetet kihasználni, a magyar utazóközönséget kiszolgálni”. Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezetője elmondta, a dunakanyari körjárat népszerűségét mutatja, hogy a hétvégén négyezer utast szállítottak és a társaság készül a harmadik hajó üzembe állítására az útvonalon, számítva a Felvidékről érkező turistákra. A körjáratról azután döntött a társaság, hogy rövid idő alatt népszerű lett a Nagymaros és Zebegény közötti vonatpótló hajójárat, amelyet azért indítottak, mert június közepén kő- és sárlavina öntötte el a vasúti síneket és a közutat. A Hop on – Hop off körjárattal, amely július 3-án indult el, a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád vonalon lehet hajózni napijegy váltásával, azaz az utat meg lehet szakítani. OPH/MTI Kép:BKK Archívum Az élelmiszeripar jövőjéről tanácskoztak a teltházas szakmai konferencián Törökbálinton Novembertől újra egységes az élelmiszerlánc-felügyelet Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Kihirdették a Magyar Sommelier Szövetség 2016-os díjazottait Kovács Nimród bortermelő, Tálos Attila borkereskedő, Bíró Lajos séf, Mészáros Gabriella borakadémikus, …
KávéBár hétvége és sommelier bajnokság a Teslában Negyven kiállító termékeit – kávékat, borokat, párlatokat, kísérőfalatokat – kóstolhatnak a KávéBár …