Csőposta Jó úton halad a méz ügye Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2018-01-23 4 perc átlagos olvasási idő 0 969 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Pixabay Kiváló eredménnyel zárult a Méz-jelentés szavazása az EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságában – jelentette ki Erdős Norbert, miután a szakbizottság tagjai egy kivétellel mind támogatták jelentését. A fideszes EP-képviselő kiemelte: nagyon ritka, hogy a frakciók ennyire egyetértsenek egy kérdésben, a mostani szavazás tehát világosan mutatja a méhészek és a méhek védelmében tanúsított egységet. Köztudott, hogy mind az európai méhészek, mind a méhészeti ágazat komoly bajban van, s nagyon várják, hogy az uniós intézmények megoldást kínáljanak gondjaikra. „Nem is lehetne időszerűbb egy EP-jelentés elfogadása a témában” – mutatott rá Erdős, megköszönve a beérkezett közel 500 módosító javaslatot, mely a terület fontosságát jelzi. Erdős Norbert bejelentette, hogy a Méz-jelentés több mint négyötödét sikerült lefedni kompromisszumos szöveggel: „Ez a tény rávilágít arra, hogy mindannyian hatékonyan dolgoztunk, hiszen a tavaly novemberi árnyék-jelentéstevői találkozón, s a kollégám, Páczay György által vezetett öt technikai egyeztetésen sikerült megnyugtatóan lezárni szinte az összes felmerült igényt” – tette hozzá a néppárti politikus. Az Európai Parlament plenáris ülése február 28-án tart nyilvános vitát a jelentésről, majd ezt követően március 1-én szavaz róla, ahol hasonlóan magas támogatottság várható a képviselőcsoportok részéről. A békés megyei politikus kiemelte: a Méz-jelentés elfogadását követően is a korábbihoz hasonló lendülettel fog harcolni a mézhamisítás, a növényvédő szerek túlzott és nem megfelelő használata, valamint a méhészek támogatásainak bármilyen csökkentése ellen. E küzdelmemben továbbra is számít a méhészek és méhészeti érdekképviseletek, a méheket védelmező szervezetek, a gazda-szervezetek, a tudomány emberei és a hatóságok segítségére” – tette hozzá. Erdős Norbert európai parlamenti képviselő felszólalása az europa.eu linken tekinthető meg. Erdős Norbert sajtóközleménye Kép: pixabay.com
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Megjelent az Oldalas magazin 2019. szeptemberi száma! Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a …
Új cukorfogyasztási irányelveket fogalmazott meg a WHO Új cukorfogyasztási irányelveket fogalmazott meg a WHO Új irányelvet adott ki az Egészségügyi …