5 ok, amiért egy település nem hagyhatja ki a Falusi Turizmus fellendítéséért szóló programot A falusi turizmus nemcsak a turisták számára élmény, hanem a település számára gazdasági, közösségi és fejlődési lehetőség is. Egy kistelepülés értékei – a hagyomány, a természet, a helyi ízek és programok – csak akkor válnak valódi vonzerővé, ha tudatosan, szervezetten és korszerűen mutatjuk be őket a külvilágnak. Ebben a folyamatban az önkormányzatnak kiemelt szerepe van. A falusi turizmus fejlesztés önkormányzatoknak szóló 2025-ös pályázati … Tovább
Hiperaktivitás, figyelemzavar: pszichiátriai betegségek-e valójában? „Hiperaktív” a gyermek? Nem tud odafigyelni az órán? Magatartásával bomlasztja az osztály rendjét? Olyan kérdések ezek, melyekkel számos szülő riadtan szembesül, amikor kiderül, hogy gyermekével gond van az iskolában. Ilyenkor aztán a szülő válaszút elé kerül: vagy maga keres megoldást a problémára, vagy másik iskolába viszi a gyereket, vagy a hivatalos szakemberekre bízza a dolgot. Az utóbbival kapcsolatban viszont számos … Tovább
Magyar prémium libamáj kapott díjat az ízek Oscarján Innovatív libamáj termék nyert nemzetközi díjat Egy mindössze két összetevőből álló, magyar fejlesztésű libamáj termék nyerte el, a brit Great Taste Awards 2025 egycsillagos minősítését. A 2 összetevőből álló produktum: (libamáj és só), legnagyob egyedisége az ízén túl, hogy hűtés nélkül, akár a polcon is tárolható, anélkül, hogy tartósítószert tartalmazna. Mindez egy egyedi, saját fejlesztésű technológiának köszönhető, ami által ráadásul … Tovább
Elhunyt Szamos Miklós, a legendás Ruszwurm tulajdonosa Elhunyt Szamos Miklós, a legendás Ruszwurm tulajdonosa pár órával azután, hogy az önkormányzat bezáratta a cukrászdáját. Nem sokkal azután, hogy az I. kerületi önkormányzat szerdán végrehajtókkal bezáratta a budai Ruszwurm cukrászdát, kórházba került, majd meghalt a tulajdonos, Szamos Miklós. Úgy tudjuk, szó szerint beleszakadt a szíve abba, hogy elveszítette élete munkáját: a férfivel infarktus végzett. A végrehajtók szerdán reggel jelentek meg a … Tovább
A légkondicionálók rendellenes használata miatt növekszik a szezonális légúti betegek száma A túlzott klímahasználat súlyosabb esetekben arcidegbénulást és tüdőgyulladást is okozhat, ha az immunrendszer legyengült állapotban van, és fogékony a megbetegedésre. A fül-orr-gégészeteken nyáron az ésszerűtlen klímahasználat miatt növekszik a betegforgalom, megfázásszerű tünetekkel, arcüreg-, középfül-, torok- és akár kötőhártya-gyulladással keresik fel a szakorvosokat – mondja dr. Kraxner Helga. A Semmelweis Egyetem adjunktusa ugyanakkor azt is hozzáteszi, a pollenallergiások panaszait enyhítheti az … Tovább
Az árvaszúnyogok tojáscsomóit hitték medúzáknak a Balatonban Az elmúlt időszakban több lakossági megkeresés is érkezett a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézethez, valamint számos hivatalos hatósági megkeresés mentén kérték kutatóintézetünk véleményét. A beszámolók kisebb-nagyobb kocsonyás 2-8-10 képletek magányos és tömeges megjelenéséről szóltak, de mint kiderült, azok nem medúzák, hanem árvaszúnyogtojások voltak. Az elmúlt hetekben több esetben medúzaszerű képletek tömegeit vélték látni a Balatonban, számolt be Facebook-oldalán a HUN-REN BLKI. Intézetünk a … Tovább
Csúcstechnológia az üzemeltetésben: takarítórobotok álltak munkába a Széchenyi István Egyetemen Két intelligens takarítórobot állt munkába a győri Széchenyi István Egyetemen: az egyik a campus központi auláját, a másik a kollégiumi közösségi tereket tartja tisztán. Az ultramodern eszközök nemcsak a mindennapi feladatok elvégzésében jelentenek segítséget, hanem hozzájárulnak az intézmény technológiai fejlesztési céljaihoz is. A beszerzés különlegessége, hogy a partnercég egy hallgatói rendezvény támogatásával is hozzájárult az együttműködés sikeréhez. A Széchenyi István … Tovább
Újabb világversenyen aratott a Vál-Völgye Pékség 2 arany- és 2 ezüstérmet nyertek a rangos londoni viadalon Újabb nemzetközi sikert ért el a Vál-Völgye Pékség, négy díjjal tértek haza a londoni Nemzetközi Excellence Taste versenyről. A 21 ország legjobb termékeit felvonultató megmérettetésen a magyar pékség innovatív és hagyományos ízei egyaránt elnyerték a szakmai zsűri tetszését, megerősítve ezzel helyüket a globális gasztronómiai élvonalban. A Vál-Völgye Pékség két terméke … Tovább
Akiket a traktor füstje megcsapott… Tractor Pulling: amit a mezőgazdaság Formula-1-ének is szokás nevezni. Fülsiketítően üvöltő motorok, torkot kaparó benzin- és metanolgőz: a show összes eleme előkerül az idei hajdúböszörményi traktorhúzó versenyen, amelyet immár 23. alkalommal rendeznek meg (augusztus 8-10. között) Hajdúböszörményben, a Hajdúsági Expóval és a Kelet-Magyarországi Agrárfórummal egy időben. Az idei eseményt beharangozó sajtótájékoztatón megtudtuk: az agrárfórumon előadások hangzanak el a betakarítás, … Tovább
Feketén a tányér mögött: fekete fizetések a vendéglátásban A magyar vendéglátóipar évtizedek óta a gazdaság egyik legélénkebb, ugyanakkor legsérülékenyebb szektora. Bár az ízek és élmények világa kívülről vonzónak tűnik, a kulisszák mögött gyakran sötét gyakorlatok rejtőznek — ilyen például a fekete fizetés, amely a munkaerőpiac torzulásának egyik legsúlyosabb jele. Mi az a fekete fizetés? A fekete fizetés azt jelenti, hogy a munkavállaló hivatalosan csak minimálbérre van … Tovább
KSH: a vendégéjszakák száma 7,5, a vendégeké 13 százalékkal nőtt novemberben az egy évvel korábbihoz képest
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Megjelent az Oldalas magazin 2019. novemberi száma! Ez <mint ahogyan magazinunk korábbi számai is>, mindenki számára ingyenesen és azonnal elérhető a …
Magyar méz, a folyékony arany 2016.11.09. Télen a figyelem középpontjába kerül az édes és egészséges csemege, a méz. Kedvenc …