Főoldal Hírek Kultúra Bemutatkozott a Konyhaszínház

Bemutatkozott a Konyhaszínház

7 perc átlagos olvasási idő
0
899
 ehaccp_topbanner3.jpg

Bemutatkozott a Konyhaszínház

 

Budapest, 2016. március 29.  – Elképesztő sikerrel startolt az első magyar Konyhaszínház. Nádas György színész, humorista és Buday Péter séf megnevettette, vendégül látta és hasznos tanácsokkal ajándékozta meg közönségét. Itt azonban nincs megállás. Országos turnéra készülnek.

Összefogott Nádas György – színész, humorista, szenvedélyes amatőr szakács és Buday Péter – mesterszakács, séf. A humor és gasztronómia egyedi társulásából pedig óriási siker kerekedett. Sokan eljöttek, ettek-ittak és nevettek az első magyarKonyhaszínház premierjén, amelynek az óbudai Esernyős Közösségi Tér adott otthont. Péter az ételt sózta, Gyuri pedig – aki Krúdy Gyula leghűségesebb követője azélet- és ételszeretetben – humorral fűszerezte az eseményt.

A Konyhakópék az élő főzőműsorban egy óra alatt több tucat ételt készítettek el – a közönség javaslatára, akik interaktív módon bekapcsolódtak és beleszóltak a produkcióba. A résztvevők mindemellett zsűrizhették is az elkészült ételeket, amelyek nem csak finomak és egészségesek voltak, de könnyen el is készültek. A kondérban főtt kapros-kakas különleges íz világával ejtett rabul, de a pár perc alatt készre főtt almás resztelt máj, és a házilag készített nutellás mézes körte is óriási sikert aratott. Buday a konyhaművészet mellett hasznos és praktikus tanácsokkal is ellátta a Konyhaszínház közönségét. Megtanította többek között, hogyan lehet pár másodperc alatt megszabadulni a fokhagyma héjától anélkül, hogy kést ragadnánk, miként lehet kiszedni könnyedén és gyorsan a tejfölt a dobozából kanál használata nélkül illetve, hogy miként lehet egy szikkadt kenyér és kevés zellerzöld felhasználásával egészséges „lisztet” nyerni.

„A telerakott has, az ízes falatok és a kedélyes hangulat a Konyhaszínházban egymásra találnak. A főzést és az ételt tiszteljük és komolyan vesszük, de meggyőződésünk, hogy vidámsággal fűszerezve jobban csúszik le a falat. A közönség jól érzi magát, szórakozik és eszik. Amíg mi elkészítünk 20-25 féle ételt, a résztvevők gasztro-kulturális élvezetet is kapnak. Az étel és élet szeretete kortól független, így a produkció a legfiatalabbaktól a legidősebbekig érdeklődésre talál.”- mondta Nádas György, aki a produkció ötletgazdája.

„Célunk, a magyar ételkultúra megismertetése. Bebizonyítjuk, hogy rövid idő alatt is kiváló ételeket lehet elkészíteni, bármilyen alapanyagból, némi praktikával és hozzáértéssel. Szerintünk gyorsabb a friss étel elkészítése – egészségesebb, is mint a zacskós – lehet 5 perc alatt pörköltöt készíteni, 10 perc alatt kacsasültet sütni. A kakasragu kondérban, vagy a vajpuha karaj sem ördöngösség. A Konyhaszínházban átadjuk a legfontosabb konyhai praktikákat a közönségnek.”- mondta Buday Péter.

A jókedv és nevetés garantált és jó hír, hogy ezen túl bárki belekóstolhat az első magyar Konyhaszínház ízeibe. Nádas és Buday országos turnéra indul. Fesztiválokon, sport- kulturális és gasztronómiai eseményeken forgatják legközelebb a fakanalat. 

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Kultúra

Cikk ajánló

Meghaladta az 1400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére a második negyedévben

A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1407 forint vol…