Színes Szeptembertől a Börzsönyben is jár a Kajla kisvasút Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-09-07 7 perc átlagos olvasási idő 0 755 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! Szeptembertől az Ipoly Erdő Zrt. által működtetett kisvasút is csatlakozott a Kajla programhoz, így a Dunakanyarban újabb Kajla kisvasúttal találkozhatnak a családok – jelentette be Szentkirályi Alexandra pénteken a Pest megyei Márianosztrán. A kormányszóvivő a sajtótájékoztatón kiemelte: sikeres nyarat zárt a gyerekeknek augusztus végéig díjmentes utazást biztosító Kajla kampány. Augusztus közepéig több mint 30 ezren éltek a lehetőséggel, és jelenleg csaknem félmillió Kajla útlevél van forgalomban – mondta. Hozzátette: a pecsétgyűjtés, a karikák gyűjtése a tanév kezdésével sem ért véget, hiszen a legtöbb helyszín egész évben látogatható, a családok országszerte 150 helyszínen kedvezményeket vehetnek igénybe, közel 300 helyen pedig pecséteket tudnak gyűjteni. Elmondta: a Magyar Turisztikai Ügynökség tárgyal a Magyar Természetjárók Szövetségével, hogy a legkisebbek mellett az idősebb gyermekek számára is izgalmas kirándulási lehetőségeket biztosítsanak. Szentkirályi Alexandra kitért rá: a vírushelyzet miatt idén különösen felértékelődnek a belföldi turisztikai lehetőségek, ez pedig erősíti a magyar gazdaságot. A kormány adó- és járulékkedvezményekkel, a kedvező adózású SZÉP kártya lehetőséggel, a szálláshelyfejlesztési támogatásokkal is segíti a szektort – tette hozzá. Kiemelte: kiemelkedő forgalmat zárt idén a belföldi turizmus, 1,2 millió vendég pihent idehaza, ez a múlt évhez képest 160 ezres emelkedés. Rétvári Bence, az Emmi államtitkára elmondta, sok tízezer család választja évről-évre a kisvasutazást, hogy közelebb kerüljenek a természethez. Hangsúlyozta, a National Geographic múlt évi gyűjtésében a világ száz turisztikai álomcélpontja között volt a Márianosztrán is áthaladó kék túra útvonal olyan célok között, mint a Grand Canyon vagy a Maldív-szigetek. Rétvári Bence beszélt arról is, hogy az Ipoly Erdő Zrt. fejlesztései még komfortosabbá tették az erdei túrázást. A Szob-Márianosztra-Nagyirtáspuszta-Nagybörzsöny útvonalon közlekedő új Kajla kisvasút szeptembertől szombaton és vasárnap, a nyári időszaktól pedig majd csütörtöktől vasárnapig vehető igénybe. OPH/MTI/Pixabay Az élelmiszeripar jövőjéről tanácskoztak a teltházas szakmai konferencián Törökbálinton Novembertől újra egységes az élelmiszerlánc-felügyelet Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Zarándokközpont nyílt a Ferenciek terén Zarándokközpont nyílt a budapesti Ferenciek terén, amelynek célja, hogy információs központ, szakmai, közösségi és …
Itt a bécsi fagyiszezon A szép idő beköszöntével a napokban hivatalosan is megnyitották a fagylaltszezont Bécsben. Idén különböző …