Színes Jókuti András lesz a lyoni Bocuse d’Or első számú házigazdája Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2016-12-20 9 perc átlagos olvasási idő 0 2,657 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Bácsi Róbert László Szakítva az évtizedes hagyományokkal, 2017. januárjában, a jubileumi 30. Bocuse d’Or verseny első számú műsorvezetője – először a verseny történetében – nem egy francia, hanem a magyar Jókuti András lesz. Hivatalos ceremóniamesterként András felel a verseny hangulatáért és szakszerű közvetítéséért nem csak a Bocuse d’Or két napján, de előtte a Cukrász Világbajnokság során is. Mindez már csak azért sem kis feladat, mert az eseményen a nemzetközi világsajtó közel 2000 akkreditált kollégával képviseli magát. “Hatalmas megtiszteltetés volt már az is, hogy bizalmat kaptam a Budapesten megrendezett Bocuse d'Or európai döntőjének műsorvezetésére tavaly, ahol Mautner Zsófival működtünk együtt nagyon jól csapatban. Így sikerült felkelteni a franciák figyelmét, erre nem számítottam. Kétségtelenül vitathatatlan szerepe lehet ebben annak is, hogy a Magyar Bocuse d'Or Akadémia összefogásával szenzációsra sikerült a májusi budapesti esemény szervezése, az egyedülálló hazai közönség nélkül pedig nem lehetett volna olyan feledhetetlen hangulatot teremteni Budapesten, aminek a híre az egész világot bejárta. A kihívás óriási, francia közönség előtt, idegenben kell bebizonyítanom, hogy a magyar gasztronómia műsorvezetésben és show-ban is tud újat mutatni a világnak. A szakmai szempontok ugyanolyan fontosak, mint az, hogy a közönség jól szórakozzon, miközben a magyar csapat Széll Tamás vezetésével még ennél is sokkal fontosabb bravúrra készül, remélem mindenki boldogan és büszkén térhet majd haza Lyonból – nyilatkozta az első meglepetésből éppen csak felocsúdó Jókuti, a nemzetközileg is jegyzett Világevő blog írója. A Világevő blog (vilagevo.hu) Jókuti András csúcsgasztronómiai-utazási blogja, melyet 2010-ben indított, és már a következő évben megnyerte a zsűritől a legjobb gasztroblog díját a Goldenblogon. A Bocuse d’Or (Concours mondial de la cuisine) kétévente megrendezésre kerülő szakácsverseny, a világ legnevesebb séfjeinek részvételével. A Paul Bocuse mesterszakácsról elnevezett esemény világdöntőjét minden második évben, január végén rendezik meg a franciaországi Lyonban, 2017-ben január 24-25-én. Magyar csapat harmadszor harcolta ki a világdöntőn való részvétel jogát, elsőként 2013-ban sikerült. Az európai döntőt, a Bocuse d’Or Europe-ot májusban Budapesten rendezték meg hatalmas sikerrel. A világ legrangosabb főzőversenyének számít. Az indulók a világ legnagyszerűbb séf-zsűrije előtt készítik el adott időre a munkát. Az ’élő’ verseny középpontjában, természetesen a kóstolás áll. Manapság a Bocuse d’Or versenysorozatban több, mint 50 ország vesz részt. Forrás és kép: TMCGroup OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Elhunyt Michele Ferrero, a Nutella „atyja” Elhunyt Michele Ferrero, a Nutella „atyja” (MTI) – Nyolcvankilenc éves korában meghalt Michele Ferrero, …
Szívinfarktus – a megelőzés az életmóddal kezdődik! Szívinfarktus – a megelőzés az életmóddal kezdődik! A szívinfarktus kialakulásának hátterében egyaránt szerepe …