Átólzéig A cigarettacsikkek újrahasznosítására indul program az V. kerületben Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2014-11-04 5 perc átlagos olvasási idő 0 1,658 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr (MTI) – A cigarettacsikkek újrahasznosítására indít programot az V. kerületi önkormányzat és a TerraCycle Magyarország Kft. vendéglátóhelyek bevonásával. A belvárosi szórakozóhelyeken és közterületeken egy speciális gyűjtőben összeszedett csikkeket egy raktárba juttatják el, ahol elkülönítik a papírt, a hamut és a dohányt, majd komposztálják – ismertette pénteki sajtótájékoztatóján Tom Szaky, a TerraCycle alapítója és vezérigazgatója. Hozzátette: a csikkekből kivonják a műanyagot is, amit kétféle módon hasznosítanak. Az alapító elmondta, hogy 10 országban dolgoznak együtt cigarettát gyártó cégekkel, s Magyarország – ezen belül az V. kerület – az első Európában, amely csatlakozott az újrahasznosítási programhoz. Megjegyezte: a gyűjtést májusban kezdték, s azóta havonta félmillió csikket kezelnek. Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere arról beszélt, hogy továbbra is a jövő városát szeretnék építeni a belvárosban, aminek a közterületi és zöldfelületi fejlesztések mellett a környezettudatosság is kiemelt eleme. Az önkormányzat felvette a kapcsolatot a vendéglátósokkal, s január első heteiben a közterületeken is kihelyezik a gyűjtőedényeket – ismertette a polgármester, aki a köztisztaság további javulását is várja a lépéstől. Böröcz László alpolgármester arról számolt be, hogy a kezdeményezéshez csatakozott, több mint egy tucat szórakozó- és vendéglátóhelyen szóróanyagokkal is tájékoztatják a vendégeket az újrahasznosításról, a belváros arculatához illeszkedő speciális gyűjtőket pedig magyar cégekkel gyártatják. OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
A Liszt Ferenc repülőtéren februárban több mint 620 ezer utas fordult meg A budapesti Liszt Ferenc repülőtéren februárban 620 199 utas fordult meg, ami több mint …
A magyar kultúrával foglalkozik két hétig a svájci Radio Espace 2 A magyar kultúrával foglalkozik két hétig a svájci Radio Espace 2 …