Színes Utazás Csaknem 180 ezren pihennek idén az Erzsébet-táborokban Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2022-07-24 3 perc átlagos olvasási idő 0 596 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr MFOR Mintegy 180 ezren vesznek részt az Erzsébet-táborok idei programjaiban, a tervek szerint jövőre még több táborozót fogadnak majd – közölte csütörtöki, zánkai sajtótájékoztatóján a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Hornung Ágnes elmondta, hogy 175-180 ezren pihenhetnek idén év végig a különféle Erzsébet-táborokban, köztük ottalvós, napközi, családi, erdélyi, gyógyító és diabétesztáborokban, valamint az Erzsébet-karácsonyon. A két balatoni táborba, Zánkára és Fonyódligetre nyár végéig összesen 35 ezer résztvevőt várnak. A 2012-ben az Erzsébet-program részeként indult Erzsébet-táborokban az elmúlt tíz esztendő alatt egymillióan vehettek részt – ismertette. Minden évben vannak újdonságok, napi több mint hatvan program közül választhatnak a táborozók – közölte az államtitkár. Zánkán újdonságként cirkuszi előadás, exatlonpálya, egyházzenei koncert és digitáliskompetencia-fejlesztő programok várják a gyermekeket. Ezen kívül különböző kulturális, sport-, és ismeretterjesztő foglakozásokon lehet részt venni, Fonyódligeten pedig vízi kalandpark is kínál kikapcsolódási lehetőséget – sorolta. OPH/Pixabay A szakma tapasztalataiból született turizmusstratégia – 21 pontban fogalmazta meg javaslatait az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete Megvannak a Tisza-tó első hivatalos borai – két bor, amely egy egész térséget képvisel A dolgozók 94 százaléka fáradtsággal küzd, mégis csak minden hatodik kér munkahelyi segítséget Több mint 260 vendéglátó vállalkozás állt a petíció mögé két nap alatt Szakmai vita bontakozot ki az NTAK kivezetését szolgáló petíció okán
A szakma tapasztalataiból született turizmusstratégia – 21 pontban fogalmazta meg javaslatait az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Rangos elismerést kapott egy tokaji bor Kanadában Rangos elismerést kapott egy tokaji bor Kanadában (MTI) – A mádi Szent Tamás Pincészet …
Nem csökkent a magyarok utazási kedve egy felmérés szerint A koronavírus-járvány az utazási kedvet a vártnál kevésbé vetette vissza az idén, jövőre pedig …