Utazás 26 méter magas kilátót adott át az Ipoly Erdő Zrt. Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2017-10-12 4 perc átlagos olvasási idő 0 1,908 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! A létesítmény az Ipoly Erdő Zrt. saját forrásból finanszírozott nettó 45 millió forintból valósult meg. A Prónay kilátó teljes magassága 26 méter, mely 32,5 köbméter rétegelt, ragasztott lucfenyőből épült, a felső teraszra 128 lépcső vezet. Ugron Ákos, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes-államtitkára köszöntőbeszédében elmondta, hogy a most megépült Romhányi-hegyen található torony összeköti a természeti és kulturális örökséget a tájjal, annak fenntartása és megóvása közös feladatunk. A helyettes-államtitkár arról is beszélt, hogy az átadott építményt, a térségnek sokat jelentő, történelmi hagyatékkal rendelkező Prónay családról nevezték el. Az Országos Kéktúra útvonaláról rövid kitérővel megközelíthető építmény minden évszakban és napszakban látogatható. A 23 méter magasan lévő teraszáról teljes körpanorámás kilátás élvezhető. Nyugat-északnyugati irányban a Börzsöny, északon a Selmeci-hegység a Szitnya csúccsal, kelet felé a Szandavár, illetve a távolban a Karancs, Mátra hegyvonulatai, délről a Gödöllői-dombvidék lankái, majd délnyugati irányban a Naszály és Pilis – Visegrádi-hegység csúcsai is láthatók. A kilátóból szemlélődve csak a szemnek tűnik távolinak az Ipoly-mente és a Karancs-Medves-vidék, mint szomszédos tájak, ahol újabb turisztikai beruházásokkal bővíti a kínálatát az Ipoly Erdő Zrt. Ezek a vidékek olyan kulturális, történelmi és geológiai értékek őrzői, mint a Palóc Múzeum Balassagyarmaton, a Madách és a Mikszáth kúriák, a szécsényi kastélymúzeum és történelmi városközpont, a Páris-patak-völgye, a somoskői, szilváskői bazalt- és a béri andezitoszlopok, a nógrádi, csábrági, somoskői, valamint a salgói vár. A 22 állami erdőgazdasági társaság közül az Ipoly Erdő Zrt. összesen 65 568 hektár állami területet kezel. 2016-ban átlagosan 164 embert foglalkoztatott, a közfoglalkoztatási programokban résztvevők átlaglétszáma 246 fő. Az állami erdőgazdaság a tavalyi évben több mint 235 millió Ft-ot fordított közjóléti beruházásokra. FM Sajtó/OPH
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Évente 20 százalékkal emelkedik azok száma, akik már a bejglit is egészséges változatban készítik el Nem lehetetlen többé a tökéletes és egészséges bejgli elkészítése Szűkül az olló a hagyományos …
Kisebb súlycsökkenéssel is sokat tehetünk egészségünkért Kisebb életmód-változtatások, köztük két-három kilogrammnyi súlycsökkenés, a fizikai aktivitás növelése mintegy felére csökkentheti a …