Főoldal Hírek Átólzéig Vásároljon okosan, hogy ne kelljen utólag boszankodnia

Vásároljon okosan, hogy ne kelljen utólag boszankodnia

16 perc átlagos olvasási idő
0
852
 ehaccp_topbanner3.jpg

Ahhoz, hogy az előkészület tényleg ünnepi és nem bosszankodással teli legyen, érdemes néhány fogyasztóvédelmi szabállyal tisztában lennünk. Ezzel párhuzamosan a Pest Megyei Kormányhivatal szakemberei is igyekeznek megtenni a szükséges megelőző intézkedéseket. Elkezdődött és még javában tart a Mikulás csokik, a virslik és a fényfüzérek fogyasztóvédelmi ellenőrzése – közölte a szervezet.

 

November vége-december az ünnepi előkészület időszaka. Ma már alig van olyan város vagy település, ahol ne rendeznének kisebb-nagyobb ádventi vásárt. Ezekre a rendezvényekre az emberek többsége a karácsony előtti hetekben legalább egyszer ki is látogat. A legtöbb bevásárlóközpontban, üzletben már hetek óta az ünnepi hangulat lett úrrá. Az online webáruházak napról-napra újabb és újabb karácsonyi kampányt hirdetnek.

 

Számos probléma megelőzhető kellő felkészültséggel és tudatossággal.

Ezt segítik az ünnepi időszakot megelőző és az adventben is folytatódó fogyasztóvédelmi ellenőrzések is.

 

Mindannyiunk közös célja, hogy minden érintett szereplő számára az előkészületi időszak jó hangulatú és komfortos legyen. A kereskedők tisztában legyenek a rájuk vonatkozó előírásokkal, a vásárlók pedig minél kevesebb olyan termékkel és eladói magatartással kerüljenek szembe, ami káros, vagy sérti érdekeiket. Fogyasztóvédelmi Osztályunk szakemberi próbavásárlások során vizsgálják a termékek minőségét, jogszabályi megfelelőségét, valamint a vállalkozások fogyasztókkal szembeni jogkövető eljárását. Célunk, hogy időben ki tudjuk szűrni a megtévesztésre alkalmas megoldásokat és a veszélyes termékeket- fogalmazott dr. Tarnai Richárd, kormánymegbízott. A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője hozzátette: célunk a családok biztonságának és a fogyasztók vagyoni érdekének védelme.

 

Nem mind csoki, ami annak látszik

Kicsi vagy nagy. Plüss figurával vagy más édességgel egybecsomagolt, üreges vagy töltött. A Mikulásra kínált édességek kínálata ma már igen széles. Valójában csak a szülők ízlése és pénztárcája szab határt annak, hogy mi kerül a gyermek csizmájába. Amilyen nagy a választék, olyan nagy lehet a különbség termék és termék között. Bár elsőre azt gondolnánk, valamennyi boltban fellelhető figura beletartozik a csokimikulás kategóriába, valójában a szabályozás ennél szigorúbb arra vonatkozóan, mit is takar a csokoládé termék megnevezés.

Hatósági szempontból a Magyar Élelmiszerkönyv előírása a mérvadó. Ez alapján csokoládé (vagyis étcsokoládé) a kakaótermékekből és cukrokból készülő figura, míg a tejcsokoládé a fentieken túl tejet és tejterméket is tartalmazhat. Ezen felül előírás ezen kategóriák tekintetében, hogy kakaóvajon kívül nem tartalmazhatnak más egyéb növényi zsírt, csupán néhány – az Élelmiszerkönyvben nevesített – kivétel (például: pálmaolaj, mangó magzsír) engedélyezett. Fontos szabály továbbá, hogy ezen zsírok mennyisége is legfeljebb 5% lehet. Abban az esetben viszont, ha a termék a kakaóvajon kívül más növényi zsírokat is tartalmaz, a „csokoládé”, illetve „tejcsokoládé” megnevezések mellett, kötelező feltüntetni a „kakaóvajhoz adott növényi zsírokat tartalmaz” jelölést, méghozzá jól látható helyen.

A Pest Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelemért felelős egysége hetek óta vizsgálja az üzletek, kereskedelmi egységek polcaira kikerülő Mikulás édességeket. A mintavételezett figurák esetében ellenőrzika termékek zsírtartalmát, valamint, hogy az összetevők és a termék megnevezés megfelel-e a jogszabályban előírtaknak. A bevizsgálást az Innovációs és Technológiai Minisztérium(ITM) akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma végzi.Az elmúlt évek hatósági ellenőrzéseinek köszönhetően ezen a területen egyre kevesebb a szabálytalanság, a csokoládék többsége megfelel a vonatkozó előírásoknak.

 

Fényes karácsony

Az ünnepi dekoráció fontos eleme a különböző színű, hosszúságú és mintázatú fényfüzér. Az égősorok online áruházakban, üzletekben és piaci árusoknál is beszerezhetők. Minőségük és a vásárlói jogok érvényesíthetősége azonban nem mindenhol egyforma, eredetük pedig sokszor kérdéses. Érdemes kellő körültekintésseleljárni a vásárláskor, mert a rosszul megválasztott termék súlyos áramütést okozhat, valamint tűzveszélyes is lehet.

A megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi egysége ezen a téren is megkezdtea próbavásárlásokat, ellenőrzéseket. Széles tömegeket vonzó nagy áruházláncok üzleteinek, szupermarketek, illetve kitelepülések, vásárok, piacok termékeit is vizsgálják. A gyanús fényfüzéreket az ITM akkreditált Mechanikai és Villamos Laboratóriumának szakemberei tesztelik. Fontos, hogy minden értékesítésre kínált termék megfelelő jelöléssel legyen ellátva, illetve a figyelmeztető feliraton túl használati útmutatót is tartalmazzon.

 

Hatósági tapasztalat alapján a leggyakoribb probléma a fényfüzérek tekintetében, hogy:

  • túl keskeny a vezeték keresztmetszete, amely fokozott tűzveszélyt jelent,
  • nem megfelelő a termék szigetelése, vagy csatlakozódugója (aránytalanul kicsi),
  • némely izzó nem működik a füzéren. Ilyen állapotban nem szabad üzemeltetni a dekorációt, mert a működő izzók túlhevülhetnek, növelve a termék tűzveszélyességét.

 

Vásárláskor érdemes meggyőződni arról, hogy a fényfüzéren látható-e a CE jelölés, valamint megtalálhatók-e rajta a gyártói-forgalmazói adatok és csatoltak-e hozzá magyar nyelvű használati leírást. Ha ezek hiányoznak, élhetünk a gyanúval, hogy a termék nem felel meg a hazai minőségi és biztonsági előírásoknak- fogalmazott a Pest Megyei Kormányhivatalkiemelt fogyasztóvédelmi szakügyintézője. A szakember hozzátette: fényfüzért lehetőség szerint szaküzletben vásároljunk.Általánosságban elmondható, hogy minden termékre – így a fényfüzérre is – 2 éves szavatossági idő érvényes.Ha piacon vagy utcai árusoktól vásárolunk, nézzük meg, hogy a számlán, nyugtán szerepel-e a vállalkozás neve, székhelye, hiszen probléma esetén jogaink érvényesítése akadályba ütközhet, ha nem tudjuk, hogy hol reklamálhatunk.

 

Nincsen szilveszter virsli nélkül

Igaz, hogy még messze van az év utolsó napja, de a megelőzést és a felkészülést sosem lehet elég korán kezdeni. A PMKH fogyasztóvédelmi egységei megkezdték a szilveszteri menük egyik közkedvelt ételének, a virslinek is az ellenőrzést. Azt vizsgálja hatóság, hogy a termékekenszereplő megnevezés összhangban van-e a Magyar Élelmiszerkönyv rendelkezéseivel. Ahúskészítmény megnevezés ugyanis csak bizonyos összetevőarány esetében használható. Virslik esetében a fehérje-, víz-, zsír- és sótartalom a meghatározó.Visszatérő probléma, hogy a tesztelt termékek fehérjetartalma nem felel meg a jogszabályi előírásoknak, nem éri el a rendelkezés minimumértékeit sem. Gyakran tapasztalt eltérés ezen felül, hogy míg túl magas a virslik víztartalma, addig a tápértéke alacsony, továbbá a termék sótartalma nem felel meg a címkén feltüntetettnek.

Ha az ellenőrzésnek során szabálytalanságot tapasztalnak, a hatóság azonnal megteszi a szükséges lépéseket a nem megfelelő termékek forgalomból való kivonására.

 

 

OPH / Pest Megyei Kormányhivatal Kép: pixabay.com
Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

2024-ben is indul a #vadateszem kampány

Manapság attól hangos a média, hogy az energiaválságot hogyan éli túl a turizmus, lesz-e e…