Kultúra Három koncertet rendeznek idén a Balaton közepén A Stereo MC's brit hiphop csapat, az Alma együttes és a Tankcsapda ad koncertet idén a Balaton közepén, a Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében megvalósuló kompkoncerteken. A koncertek az Alma zenekar esetében egy, a másik két előadónál két komp fedélzetén zajlanak. A vízi járművekre Tihanyban lehet felszállni és a vízen kapcsolódnak össze, majd a koncertek végén kiteszik az utasokat – … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Tele vannak a hazai szállodák Országszerte megteltek a szállodák a négynapos hosszú hétvégén – számolt be az M1 aktuális …
48 Étterem és Bár: Gasztrogyilkosság… és kriptahangulat a kecskeméti 48 Étteremben… A napokban jelent meg egy fiboman szólva is botrányos cikk, mely ugyan éttermi kritikaként …