Csőposta Háztáji finomságok a fővárosban is: jön a Rozmaring Pünkösdi termelői vásár Az élményközpontú vásáron a hagyományos elkészítési módokból is ízelítőt kaphatunkNagy érdeklődésre tartott számot az első, Húsvéti termelői vásár március végén a Rozmaring Kertvendéglőben, ahol a budapestiek is megismerhették a vidéki gazdák kínálatát. A sikeren felbuzdulva a szervezők úgy döntöttek: ezzel egy rendezvénysorozatot indítanak útjára, aminek legfőbb célja, hogy a városi ember is visszataláljon a tömeggyártott termékektől a természetességhez. Ennek következő … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Egyszerűbb feltételek segítik az ukrajnai menekültek foglalkoztatását Az ukrajnai háború elől Magyarországra menekülők foglalkoztatására bizonyos esetekben egyszerűbb feltételek vonatkoznak, munkaadóik akár …
Objektív: Gasztronautával beszélgettem Rólad mit tudhatunk? Amit nem tudsz, van egy remekül főző nejem, 2 fiam, akik …