Csőposta Kétmilliárd forintos panzióépítési pályázat indul Újabb gazdaságvédelmi intézkedéssel segíti a kormány a turizmust, ezúttal panziók építésére pályázhatnak a vállalkozások 1,8 milliárd forintos keretösszegre – jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban. Varga Mihály kiemelte: a turizmus egyike a koronavírus által leginkább sújtott ágazatoknak, ezért a kormány a gazdaságvédelmi intézkedéseken keresztül már több mint 300 milliárd forinttal segítette a turisztikai cégeket. A turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat dönt, … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Ki is volt Szathmáry Lajos? Tizenhét évvel ezelőtt, 1996 elején felhívott Szathmáry Lajos barátom és kérdezte mit szólnának a …
A nemzeti konyha nem múltidézés, hanem önazonosság Egy országot meg lehet ismerni a térképről, a történelmi könyvekből, a zenéjéből vagy az …