Színes Hogyan vélekednek a munkavállaló diákok az iskolaszövetkezetekről? A pénzkereseti lehetőség jelenti a legfontosabb motivációt a munkát vállaló diákok életében, akik döntő többsége már hallott, dolgozott vagy jelenleg is az iskolaszövetkezetekkel való együttműködésben tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A Pannon-Work Zrt. által készített kutatásból ezek mellett az is kiderült, hogy miképpen vélekednek az iskolaszövetkezetek által nyújtott szolgáltatásokról, mennyire elégedettek a munkakörülményekkel illetve a fizetésekkel. A nappali képzésben résztvevő és … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
A vendéglátósok szerint elégedettebbek a vendégek, ha projektoron nézhetik a sportközvetítéseket Egy friss hazai kutatásából kiderült, milyen előnyei származhatnak a vendéglátóipar szereplőinek, ha olyan nagy …
Drágább lesz taxival utazni Budapesten Hétfőtől tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj 1000-ről 1100 forintra, a …