Átólzéig Egyre több alkalmi munkást jelentenek be szabályosan Az idén júniusban a bejelentett alkalmi munkások száma elérte a 269 ezret, míg 5 évvel korábban csak 166 ezer volt – írta a Világgazdaság. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint öt év alatt az idegenfogalmi idénymunkások száma megduplázódott, míg a mezőgazdaságban kevesebben dolgoztak ebben a foglalkoztatási formában. Az idénymunka és az alkalmi munka az egyszerűsített foglalkoztatás egy-egy fajtája. … Tovább
Átólzéig Több diákmunkás lehet idén nyáron Mit várnak el a munkaadók a diákmunkásoktól 2019-ben? Mire kell figyelnie a diákoknak a nyári munka elvállalásánál? Hol van a legnagyobb kereslet és hol fizetnek a legjobban? A Prohuman és Prohuman Diákmunka az ország legjelentősebb munkaerő kölcsönzéssel foglalkozó vállalataiként hívja fel a figyelmet a diákmunkával kapcsolatos fontos tudnivalókra. „Az országos statisztikák szerint tavaly körülbelül 300 ezer 15 és 24 év … Tovább
Kultúra Kihalófélben lévő faj: a dolgos öreg néni Biztos mindannyian ismertek olyan dolgos öreg nénit, aki már közel van a 80-hoz (vagy túl is van rajta), és a munka tartja életben. Ő az, aki a nappal kel és a nappal fekszik, a két pont közti időben pedig kertészkedik, a tyúkjaival beszélget, hímez, mániákusan takarít vagy egyéb tevékenységeket végez. Ha már mindent elvégzett, akkor kétszer egymás után elsöpri a … Tovább
Utazás Trenkwalder: ideje átnézni a szabadságolásokat A Munka törvénykönyve rendelkezése szerint év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságát, a jogszabálytól csak kivételes esetekben lehet eltérni – hívta fel a figyelmet a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. keddi MTI-nek küldött közleményében. A Trenkwalder szerint számos cég küzd jelentős elmaradásokkal a szabadságok kiadásánál, a helyzet megoldását pedig nehezítheti a munkaerőhiány, illetve a karácsony előtti csúcsidőszak … Tovább
Csőposta Mindössze heti 3 napot dolgozunk effektíven Életünk során közel 10,5 évet töltünk munkával, azonban az időnk maximum 60 százalékát használjuk ki produktívan, ami azt is jelenti, hogy az 5 munkanapból mindössze 3 telik igazán hasznosan. Íme azon tevékenységek listája, amelyek túl sok időnket emésztik fel feleslegesen a munkahelyen és néhány tipp, mit tehetünk ellenük. Az irodai dolgozók naponta átlagosan 200 e-mailt kapnak és tizenötször ellenőrzik … Tovább
Átólzéig A magyarok 44 százaléka nem a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő helyen dolgozik A magyar munkavállalók 44 százaléka nem azon a területen dolgozik, amelyben a legmagasabb végzettségét szerezte, ráadásul további 44 százalék, főként a magasabb kereseti lehetőségek miatt aktívan gondolkodik a pályaváltáson – derül ki a Profession.hu 1000 ember bevonásával készített online reprezentatív felméréséből, amelyet pénteken juttattak el az MTI-nek. A válaszadók legnagyobb részének, 19 százalékának a szakképesítés a legmagasabb iskolai végzettsége, … Tovább
Színes Egyre értékesebb a diák munkaerő Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt, szinte nincs olyan szektor Magyarországon, ahol ne látnák szívesen a diákokat – mondta Hegedűs Csaba, a Prodiák Iskolaszövetkezet operatív igazgatója az M1 aktuális csatornán szombaton. Kifejtette: jellemző, hogy a cégek hosszabb távon is számolnak a diákokkal, bár inkább a nagyobb vállalatok fordítanak figyelmet erre, és vezetnek be tudatosan gyakornoki programokat. Hegedűs Csaba … Tovább
Átólzéig Sokaknak biztosít megélhetést a méhészkedés A méhészkedés több ezer család megélhetéséhez nyújt jövedelemforrást, s ezáltal közvetve hozzájárul a vidék népességmegtartó képességéhez, az ágazat jelentősége milliárdokban mérhető – mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Szentlőrincen a III. Baranyai Mézes – Mázas Napon. Nagy István kiemelte, a magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát adja, mindez forintban kifejezve pedig … Tovább
Csőposta A munkaadók 19 százaléka létszámbővítést tervez 2017 első negyedévében egy felmérés szerint A magyar munkaadók 19 százaléka létszámbővítést, 4 százalékuk elbocsátást tervez, 73 százalékuk viszont semmiféle változtatásra nem készül 2017 első negyedévében – derül ki a ManpowerGroup munkaerő piaci szolgáltató cég 750 munkaadó bevonásával készített legfrissebb Munkaerő-piaci felméréséből, amit kedden jutattak el az MTI-nek. A munkaerő piaci mutató értéke szezonálisan kiigazítva plusz 17 százalék. A felvételi szándék enyhén emelkedett … Tovább
Átólzéig A munkavédelemre koncentrál jövőre az NGM Kiemelten ellenőrzik jövőre a munkavédelemre és a munkaügyre vonatkozó szabályok betartását – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2017-es ellenőrzési tervéből. A munka.hu-n közzétett terv szerint az ellenőrzésekben jövőre a munkavédelmi szabályokat kiemelten vizsgálják az építőiparban, a kereskedelemben és a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásánál. A munkaügyi szabályok vizsgálatánál pedig a megszűnő munkaügyi jogviszonyt, a munkavállalói jogviszonyok rendezettségét, az egyszerűsített foglalkoztatási, … Tovább
Több tíz ezer orthodox zsidó érkezett Magyarországra, hogy megemlékezzen a bodrogkeresztúri csodarabbira
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Ételek is okozhatnak légúti panaszokat Ételek is okozhatnak légúti panaszokat A téli időszakban gyakori náthás panaszok mellett bizonyos …
Kiderült, milyen desszert kerül az Anna-bál vendégei elé Brownie, áfonya és pisztácia zárja az Anna-bál gálavacsoráját, Jakabfi Dávid alkotta meg az édességet …