Kultúra Török hagyományok kerülnek középpontba a 38. Mesterségek Ünnepén Török hagyományok kerülnek középpontba a 38. Mesterségek Ünnepén, amelyen a kézművesek portékái mellett gyerekprogramok, koncertek, divatbemutató, táncház és táncelőadások is várják a látogatókat augusztus 17. és 20. között a budai Várban. A magyar-török kulturális évad alkalmából az idei Mesterségek Ünnepének díszvendége Törökország, kiemelt témája pedig a magyar népművészetben megjelenő török hatások lesznek – tájékoztatták a szervezők az MTI-t szerdán. Törökországból … Tovább
Kultúra Mesterségek Ünnepe 36. alkalommal a budai Várban Immár 36. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét: az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 19-től 21-ig várja a látogatókat a budai Várban. A Mesterségek Ünnepét idén mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A díszvendég Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják – közölték a szervezők az MTI-vel. Mint írták, a több mint nyolcszáz … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Jövő héten nyithatnak a mozik, színházak, konditermek és a szállodák a védetteknek Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a jövő …
A munkahelyi stressz kiváltó okai, kezelése A munkahelyi stressz kiváltó okai, kezelése A munkahelyi stressz gyakori jelenség napjainkban, …