Utazás Szallas.hu: idén többen utaznak Horvátországba Idén májusban, júniusban és júliusban 10 százalékkal többen foglaltak szállást Horvátországba, az augusztusra szóló foglalások száma pedig 12 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest – közölte a Szallas.hu foglalási adatai alapján szerdán az MTI-vel. Horvátországban Vir és Crikvenica a legnépszerűbb úti cél, a régiók közül pedig a Kvarner-öböl és Dalmácia – Zadar térségébe szól a legtöbb foglalás a magyarok … Tovább
Színes Utazás Horvátországban 120 százalékkal több turista nyaralt az első fél évben Az első fél évben 5,7 millió turista látogatott Horvátországba és 24,7 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 120 százalékkal, a vendégéjszakák száma 107 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte vasárnap a Jutarnji List című napilap a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) adataira hivatkozva. A lap szerint az első idei erős hétvége a horvát turizmusban egy hónappal megelőzte … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Nem a borral, hanem a dokumentációval van baj A termékellenőrzések esetében az érzékszervi és analitikai vizsgálatok alapján ritkán kifogásolja a hatóság a …
Tanösvénnyel és lombkoronasétánnyal gazdagodott a Hévízi-tó környezete A Hévízi-tó a világon egyedülálló természeti érték, hiszen nincs még egy ekkora tőzegfenekű, melegvizes …