Ajánló Gyógyhellyé nyilvánították Kehidakustányt Gyógyhellyé nyilvánította Kehidakustányt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ). A termálfürdővel is rendelkező település a minősítéssel olyan pályázati forrásokhoz juthat, amelyből számos környezetépítő és -szépítő fejlesztés valósulhat meg – mondta el a Zala megyei település polgármester. Lázár István (független) hozzátette: a következő évben infrastrukturális beruházásokra nyújtanak be pályázatokat, a tervek szerint a támogatásból sétálóutak épülhetnek, bővíthetik a kerékpárutakat … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Jó étvágyat! Egészen különleges hálaadásnapi vacsorát kínál egy New York-i étterem: a kilenc fogásból álló, négyszemélyes …
Sörszövetség: továbbra is a 2019-es szint alatt a legnagyobb gyártók forgalma Az első négy hónapban az öt legnagyobb magyarországi sörgyártó termelése 1,6 millió hektoliter volt, …