Kultúra Szombaton rendezik meg a Magyar Értékek Napját Budapesten A Szent István-bazilika előtti téren szombaton rendezik meg a Magyar Értékek Napja elnevezésű rendezvényt, amelyen a Kárpát-medence szellemi és tárgyi kulturális örökségei mutatkoznak be. A Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködésében, több ágazat összefogásával valósul meg harmadik alkalommal a rendezvény – közölték a szervezők. A programsorozat a bazilika előtti téren 19 megye és … Tovább
Átólzéig Újabb értékekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár A Hungarikum Bizottság a hungarikumok sorába emelte az Egri Bikavért, a Kodály-módszert, a magyar pásztor- és vadászkutya fajtákat, valamint a tiszai halászlét; a Magyar Értéktár újabb kilenc értékkel bővült – a döntést Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelentette be kedden Egerben a bizottság ülése után. Az egri várban, borászok részvételével tartott sajtótájékoztatón taps fogadta, amikor Fazekas Sándor bejelentette: … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Hagyományőrző íjászok emlékeztek a pozsonyi csatára Hagyományőrző íjászok emlékeztek a pozsonyi csatára Hagyományőrző harcosok emlékeztek szombaton Ópusztaszeren a 907-es …
Új kilátó várja a kirándulókat a Visegrádi-hegységben A Pilisi Parkerdő Zrt. a Prédikálószéken, a Visegrádi-hegység 639 méter magas csúcsán adta át …