Színes Az infláció letöréséről egyeztetett a GVH élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezetekkel A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyeztetést tartott hét élelmiszeripari és kereskedelmi szakmai szervezet, illetve az Agrárminisztérium képviselőivel a múlt héten közzétett, infláció csökkentését célzó javaslatairól – tájékoztatta a versenyhatóság az MTI-t kedden. A közlemény szerint a GVH május 8-án bocsátotta társadalmi konzultációra a tartós élelmiszerek (konzervek és fagyasztott termékek) piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatának jelentéstervezetét. A vizsgálat eredményei alapján a hatóság … Tovább
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Nagy István: nyúlhúsfogyasztást népszerűsítő kampány indult A Nyúl Szakközi Szervezet és Terméktanács a spanyol szervezettel közösen egy három, 4,2 milliós …
Naszálytej Zrt. termékei a Chef workshop-on Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének január havi taggyűlésére a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Mándy …