Átólzéig Szállodaszövetség: nagy jelentőséggel bír a kormány szállodaszektort érintő támogatása Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2019-09-13 5 perc átlagos olvasási idő 0 800 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! Nagy jelentőséggel bír a kormány szállodaszektort érintő támogatása, mivel eddig a fővároson kívül nem feltétlenül tudott szállodaépítés magántőkéből megvalósulni – emelte ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke pénteken az M1 aktuális csatornán. Flesch Tamás kifejtette: fontos a kormány által indított 300 milliárd forint keretösszegű Kisfaludy program, hiszen így a szakma olyan támogatásokat kaphat, amely magántőkéhez adódva új szállodák és ezáltal új turisztikai úti célok kialakítását segíti. Úgy vélte, élénk az érdeklődés a szálloda-beruházások iránt. A városi szállodák kivételével, a vendégek egyre inkább úti célként tekintenek a szállodákra, ez különösen igaz a tematikus, családbarát, illetve egészségturizmussal foglalkozó szállodákra – fűzte hozzá. Hangsúlyozta: a kormány olyan, nagy lehetőséggel rendelkező területeket támogat, amelyek az országimázs és a gazdasági növekedés szempontjából is kedvező változásokat hozhatnak. Ilyen például a Fertő-tó és a Balaton környéke, Tokaj, a Dunakanyar, Esztergom és Visegrád is – sorolta Flesch Tamás. A műsorban elhangzott: a magyar turizmus növekedése az elmúlt három évben meghaladta az uniós és a világátlagot is, ennek is köszönhető, hogy 2017-ben 13, tavaly pedig 20 új szállodát adtak át Magyarországon, idén és jövőre pedig további 26 nyitását tervezik. Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében Fermentált ételek 2026-ban: street food töltött káposzta nyert Megjelent az Oldalas magazin 2026. novemberi száma A BGE dékánja is bekerült a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságába MTI/PIxabay OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Mozgás és a csontritkulás Mozgás és a csontritkulás Mozgási szervrendszerünket két részre oszthatjuk, a csontvázra és a …
Sütőipari üzemet függesztett fel a Nébih Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei egy …