Átólzéig Csőposta MTÜ: országszerte 2800 vidéki büfé hívhat le egymillió forintos támogatást Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2024-10-16 5 perc átlagos olvasási idő 0 239 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! Hirado.hu Összesen 2,8 milliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra pályázhat keddtől országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé – jelentette be közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). Az üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordíthatják az igénylők. De felhasználhatják energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, vagy akár nagyobb beruházásokhoz is. A november 30-áig tartó pályázat immár ötödik üteme a kormány vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának. A turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata, a szektor nemzetgazdasági hozzájárulása több mint 12 százalék. Az iparág társadalmi jelentőségét pedig jól mutatja, hogy abban közel százezer kis- és középvállalkozás működik, így a turizmus mintegy 400 ezer család megélhetését nyújtja hazánkban – írták. Felidézték, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatára, az ágazat további erősítése érdekében írta ki idén májusban nagyértékű fejlesztési pályázatát a kormány. A támogatási program célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt. A korábbi szakaszokban az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek, cukrászdák, zenés-táncos szórakozóhelyek, alkalmi vendéglátó üzletek, kávéházak és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek hívhattak le támogatást. A program további szakaszaiban pedig az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket. A kiírók felhívják a figyelmet, hogy a program maximum 2800 pályázat befogadását teszi lehetővé, így nem mindegy, hogy a jelentkezők mikor adják be igényeiket. A sorrendet a beérkezés alapján határozzák meg. Ugyanakkor a vidéki, egész évben nyitva tartó büfék nagy számára való tekintettel, a mostani kiírás hosszabb időszakot biztosít a jelentkezésre. Az üzemeltetők egészen november 30-áig adhatják be igényeiket a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerén keresztül. *** MTI/Archívum
Elindult a munka a házikertekben: több mint 17 millió színes tasakos vetőmag talál gazdára az idei szezonban
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Téli sörkánaán az InterContinentalban A korlátlan sörkóstolás mellett kortyolhatunk whiskey-ket, pálinkákat, borokat és a gourmet vendégeket kontinenseken átívelő …
Feltérképezik a munkaerőpiacot a szőlő-bor ágazatban A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) február 19-én on-line …