Színes Megtartották a Bocuse d’Or utánpótlásverseny döntőjét Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2015-10-18 7 perc átlagos olvasási idő 0 1,291 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr A kép csak illusztráció! Megtartották a Bocuse d’Or utánpótlásverseny döntőjét Október 18-án, vasárnap került megrendezésre a Bocuse d’Or utánpótlásverseny döntője. Az eseményt a verseny rangjához méltatlanul alacsony érdeklődés övezte, mely a látogatók, a tanulók és a szakmai sajtó képviselőit is magában foglalta. Az esemény elsődleges célja volt, hogy a fiatal szakácsok és tanulók közül, szigorú szakmai szempontokat figyelembe véve, segítőket találjanak a Bocuse d’Or döntőjébe jutásért induló versenyzők soron következő megmérettetéseihez. A jelentkezőknek a megadott életkoron (20-22 év) kívül többek között olyan szempontoknak is meg kellett felelniük, mint a folyékony angol nyelvtudás vagy az állóképesség. A versenyre a METRO Vevő Akadémián került sor, ahol a résztvevőknek két feladattal, egy számukra már ismert versenytémával: Saláta, bevert tojás és baguette, illetve egy titkos nyersanyagból (mely jelen esetben a lazac volt), kellett főételt és mártás készíteni. A fiatalokra bizonyára ösztönzőleg hatott, hogy az elkészült ételeiket, Bíró Lajos és Tóth Gábor személyesen vitték a zsűri elé. A teljesség igénye nélkül olyan nevek vállaltak részt a zsűriben, mint Bíró Lajos, Tóth Gábor, akik a konyhai munkát zsűrizték, valamint Hamvas Zoltán, Vomberg Frigyes, Nyíri Sándor Szása, és Varjú Viktor, akik pedig az ételek ízét pontozták. Gratulálunk a versenyzőknek! A fiatalok munkáját, és munkáit elnézve van még hová fejlődniük, akkor is, ha az egyik legrangosabb szakácsverseny utánpótlásversenyéről beszélünk. Szerencsére a koncentráció megvolt, az elhivatottság megléte nem lehetett kérdés, hiszen vasárnap ellenére is, a 12 ifjú versenyző között ugyanúgy találtunk Budapestről, mint vidékről érkezőket. Bár erre nem tértünk külön ki, de bízunk a szervezőkben, és abban, hogy segítenek majd a tanulókból versenyzővé vált diákok szakmai felkészítésben. A versenyben indulók névsora: Barna Zsanett Csécs Bence Jándi Lőrinc Kosztics Bianka Krebán Klaudia Lotz András Pozsár Bence Sándor Lőrinc Szabó Kevin Szász Kristóf Tatár Márk Tóth Attila Az eredmény a következőképp alakult: I. helyezett: Szabó Kevin – Onyx Étterem II. helyezett: Barna Zsanett – Onyx Étterem III. helyezett: Szász Kristóf – Bock Bisztró Különdíj: Sándor Lőrinc – Kistücsök Étterem Ezúton is gratulálunk minden résztvevőnek! Az első három helyezettnek kiosztott értékes tárgyi ajándékok mellett a Magyar Bocuse d’Or Akadémia Egyesület kezdeményezésére az utánpótlás verseny során legkiemelkedőbben teljesítő szakács(ok)nak lehetősége nyílhat arra, hogy a Bocuse d’Or verseny keretében szerephez jusson a versenyben megmérettető séf oldalán. Mellette társai, a további, a Bocuse d’Or európai döntője kapcsán felmerülő feladatok teljesítése alkalmával szintén szereppel bírhatnak, akár a kontinentális döntőn versenyző csapatok második segítőjeként. A Bocuse d’Or magyarországi versenyfolyamatában a következő állomás a 2015. december 13-i selejtező lesz.
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Meghívó: Népi bölcsességek tárháza és világrekordkisérlet Szihalmon Meghívó: Népi bölcsességek tárháza és világrekordkisérlet Szihalmon 2014. 11. 22.-én Szombaton 8:00-16:00-ig Programok: …
Elégedettek egészségi állapotukkal a magyarok Elégedettek egészségi állapotukkal a magyarok A felnőtt magyar lakosság 89 százaléka elégedett az …