Kultúra Már több mint ezren jelentkeztek a Virágos Magyarországért versenyre Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2020-06-15 4 perc átlagos olvasási idő 0 724 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Alig egy hónap alatt már több mint ezer nevezés érkezett az idén rendhagyó módon a lakosságnak meghirdetett Virágos Magyarországért versenyben – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel pénteken. Mint írták, az újfajta kiírást a vírushelyzet ihlette, és a települések helyett a magánszemélyeknek megnyitott pályázati lehetőség igencsak fellelkesítette a magyar hobbikertészeket. Hozzátették, hogy július 1-jéig még lehet nevezni a legszebb fotókkal a legvirágosabb balkon és a legvirágosabb kert kategóriában a Virágos Magyarország Környezetszépítő Verseny honlapján, a https://palyazat.viragosmagyarorszag.hu/ oldalon. A legjobb pályázók értékes kertészeti utalványt kapnak. Kategóriánként az első 3 legvirágosabb balkont és előkertet, valamint 7-7 további pályázatot díjaznak majd, továbbá egyedi, tematikus díjakat is kiosztanak a különleges pályaműveket beküldők között. A szakmai zsűri döntése mellett közönségszavazás is lesz – közölte az MTÜ. OPH/MTI Kép: Illusztráció, Pixabay Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatásának ügyében Fermentált ételek 2026-ban: street food töltött káposzta nyert Megjelent az Oldalas magazin 2026. novemberi száma A BGE dékánja is bekerült a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságába OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Globális problémát áthidaló kezdeményezés Magyarországon – Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Kövér László: Mindannyian otthon vagyunk, és együtt vagyunk otthon Magyarországon Mi, akik ebben az országban élünk mindannyian otthon vagyunk, és együtt vagyunk otthon: közös …
Oktatóvideókkal segíti a diákok felkészülését a METRO A METRO Nagykereskedelem kiváló szakemberek bevonásával rövid oktató videókat készített az ágazatban dolgozó oktatók …