Átólzéig Magyar borkóstoló Londonban Szerkesztő : Asztalos István Közzétéve: 2014-12-04 5 perc átlagos olvasási idő 0 1,625 Oszd meg Facebook Oszd meg Twitter Oszd meg Google+ Oszd meg Reddit Oszd meg Pinterest Oszd meg Linkedin Oszd meg Tumblr Magyar borkóstoló Londonban (MTI) – Nagyszabású magyar borkóstolót tartottak Londonban. A rendezvény célja a magyarországi borvidékek kínálatának bemutatása volt a borászati szakírók közösségének. A londoni magyar nagykövetség által szervezett eseményre – amelynek ötletgazdája és vendéglátója Szabadhegy Péter, Magyarország londoni nagykövete volt – a Circle of Wine Writers, vagyis a borászattal „hivatalból” foglalkozó írók, publicisták, előadók londoni székhelyű nemzetközi fórumának karácsonyi partija adott alkalmat. A patinás Westminster Cathedral Hall rendezvényteremben négy magyar borvidék 23 borászata mutatta be összesen 66 borát a több száz meghívott vendégnek. Gál Helga, a külgazdasági és külügyminisztérium bor- és gasztronómiai tanácsadója csütörtökön az MTI-nek Londonban elmondta: a korábbi bemutatókkal ellentétben – amelyekre főleg az áruházak, éttermek, szállodák beszerzőit, borszakértőit hívták meg – ezúttal elsődlegesen a borászati szakírók közössége volt a célcsoport. A cél az, hogy híre menjen: Magyarországról nemcsak az „alsó polcos” – vagyis az olcsó szegmensben kínált – borok hozzáférhetők a brit piacon, hanem a minőségi borok is – tette hozzá a minisztériumi szakértő. Ennek jegyében a mostani londoni bemutatóra kihozott borok „nem szupermarketes borok voltak”, hanem nagyon magas minőségű bormárkák – hangsúlyozta Gál Helga. Hozzátette: a bemutatóra olyan célcsoportokat kívántak kiválasztani, amelyeknek sokkal nagyobb a véleményformáló kapacitásuk, mint „egy hétköznapi borbeszerzőé”. Az Egyesült Királyságban tavaly 6,93 millió euró értékben forgalmaztak magyar bort; az idei év első kilenc hónapjában a brit piacra irányuló magyar borexport értéke megközelítette a 7,4 millió eurót. OLDALAS MAGAZIN HÍRLEVÉLRE TÖRTÉNŐ FELIRATKOZÁS Maradj képben! Havonta egy hírlevél — benne a friss Oldalas magazin, a legfontosabb szakmai hírek és a vendéglátás történetei. Megismertem és elfogadom az adatvédelmi irányelveket. FELIRATKOZOM
Tejipari melléktermék hasznosítására dolgoztak ki szabadalmaztatott eljárást a Széchenyi István Egyetem kutatói
Hrúz Mária konyhájában főzték meg Petőfi kedvenceit Szalkszentmárton fontos helyett foglal el Petőfi életében: apja egy időben itt bérelt vendégfogadót és …
Tökéletes halloween-i vendégváró receptek Ma már hazánkban is egyre jobban elfogadott, hogy október végén az őszi faleveles dekorációk …
Nébih: új termékekkel bővült a Maradék nélkül program lejárati útmutatója Új termékekkel – mint például a tojás, a margarin, a szendvicskrém, a kolbász, a …
Október második felében rövidebb útvonalon közlekedik a Gyermekvasút Október 16-tól 31-ig a Gyermekvasút vonatai csak Szépjuhászné és Széchenyihegy állomás között közlekednek pályakarbantartás …