Főoldal Hírek Átólzéig Fogyatékossággal élők által működtetett étterem nyílt Miskolcon

Fogyatékossággal élők által működtetett étterem nyílt Miskolcon

4 perc átlagos olvasási idő
0
577
 ehaccp_topbanner3.jpg

 

Fogyatékossággal élők által működtetett étterem nyílt Miskolcon

 

(MTI) – Miskolc belvárosában szerdán megnyílt az északkelet-magyarországi régió első olyan étterme, ahol a személyzetet fogyatékossággal élő és megváltozott munkaképességű emberek alkotják.

A Szimbiózis Alapítvány éttermének átadásán Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azt mondta: a fogyatékossággal élő ember “önmagában kincs, érték”, és nemcsak a családja, hanem a társadalom számára is. Úgy fogalmazott, nincs két út a fogyatékossággal és az anélkül élők számára, nincs külön társadalma, országa az embereknek. Egyetlen út van – hangoztatta a politikus.

    A “Batyu-Téka, több mint étterem” elnevezésű vendéglátóhelyről Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke elmondta, az étterem névválasztása már önmagában különleges. Az étterem mellett könyvtárként is működik a hely: egyebek mellett minden autizmussal kapcsolatos magyarul megjelent könyv megtalálható, és számos gyógypedagógiai, rehabilitációs könyv, kiadvány.
    Az étterem egyik részében fejlesztő játszóházat alakítanak ki – fürdővel, pelenkázóval -, sok játékkal és eszközzel.
    Az ételeket a miskolci baráthegyi majorság konyhájából szállítják, elsősorban helyben termelt és helyi termelőktől beszerzett alapanyagokat használnak fel. 
    Az étterem megnyitásával 15 új munkahelyet hoztak létre.
    Az eseményen átadták az év esélyteremtő munkahelye vándordíjat is, amelyet a tavalyi díjazott, az Auchan Magyarország Kft. miskolci áruházai után idén a Generali Biztosító Zrt. nyert el. (kép: Szimbiózis Alapítvány)

Töltsön be további kapcsolódó cikkeket
Töltsön be további cikkeket Asztalos István
Töltsön be továbbiakat Átólzéig

Cikk ajánló

Nem állunk valami jól hagymafronton

Technológiai okokból kevés a hagyma, de ha lenne is elég, az import egyelőre lenyomja a ma…